A kétlaki életet élő Cserháti Éva, aki nem csak a könyvei miatt fontos szereplője a kortárs magyar kriminek, nemrég Magyarországon járt. Egy interjú keretében mesélt nekem A Sellő titka angol kiadásáról, készülő új könyveiről és a hazai krimiért végzett közösségszervező munkájáról. Fogadjátok szeretettel!

Tavaly év végén angol fordításban is megjelent A Sellő titka. Mesélj erről egy kicsit! Mennyire nehéz a brit piacon magyar szerzőként kiadni egy krimit?

A brit az egyik legnehezebb piac, a fordított művek aránya mindössze 5%, és ennek csak 30%-a származik női szerzőtől. Tehát száz könyvből egy van, ami nő által írt és angolra fordított mű. Ezek a számok még ennél is sokkal alacsonyabbak, ha krimiről van szó. Pedig a briteknél nagy felvevőpiaca van a műfajnak, a fikciós irodalom kb. fele krimi. Fordítással mégis csak néhány kiadó foglalkozik, és ezek sem nagyon merítenek Kelet-Európából, inkább francia, német, japán, és persze skandináv krimiket fordítanak angolra.

Engem mégis megkeresett egy kiadó. Még 2019-ben a Women in Translation mozgalom keretében elnyertem egy ösztöndíjat az Arts Council England-től, aminek az volt a célja, hogy láthatóbbá tegye a női szerzőket az angol fordított irodalomban. Ennek kapcsán figyelt fel rám egy kiadó, akik foglalkoznak kelet-európai irodalommal, de nem krimi műfajú könyvekkel. Emiatt végül nem tudtunk közös nevezőre jutni. A sztori nagyon tetszett nekik, de zavarta őket a sok nehéz név, illetve hogy Telki-Nagy Judit nem Miss Marple. Sőt, ki akarták húzni a könyvből a görög szálat, pedig az adja A Sellő titka lelkét.

Próbálkoztam ügynökségeknél is. A Harrogate Krimifesztiválon (ezt abban a szállodában rendezik meg minden évben, ahol Agatha Christie az eltűnése alatt lakott) az egyik legnagyobb brit ügynökség felkarolta a Szabadulószoba ötletét, amin akkor dolgoztam. Addigra A Sellő titka eleje is le volt már fordítva, de végül elhasalt a dolog. Ott teljesen más a könyvipari szokásrendszer, mint Magyarországon. Az ügynökségek olyan írókkal szeretnek dolgozni, akiknek a piac elvárásai alapján ők mondhatják meg, hogy milyen legyen a készülő könyv. Ez sem ördögtől való, de így több sikeres kör után végül kiestem a rostán.

Más ügynökségektől is kaptam jó visszajelzéseket, ami nagy dolog, mert az emberek többségének vissza se írnak. De a magyar nyelv, a műfaj, a nemem, minden ellenem szólt.

Hogyan jelent meg végül a könyv?

A járvány kitörése után, 2020-ban fejeztem be A Sellő titka fordítását, ami aztán üldögélt a fiókban. Arra azért jó volt, hogy a férjem végre el tudta olvasni. Ő mindent tud a K.É.Z.-ről, csak épp elolvasni nem tudta magyarul a könyveket.

Aztán tavaly a Brit Krimiírók Szövetsége a piaci nyomás hatására megnyitotta a kapuit a magánkiadású szerzők előtt is. A magánkiadásban megjelent krimik olyan színvonalra dolgozták fel magukat, hogy még ezt a hagyományos piacot is képesek voltak felborítani. Erről szólt egy előadás a tavalyi krimiíró konferencián, és ennek hatására úgy éreztem, ezt meg kell próbálni.

Teljesen újraszerkesztettem és feszesebbre vettem a fordítást, az angol verzió 18%-kal lett rövidebb. A fejezeteket újratagoltam, és bizonyos neveket megváltoztattam, ami egy kulturális kompromisszum volt a részemről. Két lehetőségem volt: vagy senki nem olvas angolul, vagy teszek bizonyos engedményeket. Csak a K.É.Z. neveit változtattam meg, így lett a csoport vezetője Telki, hogy ne legyen belőle az angol kiejtésben “Telki-Nadzsi”, illetve néhányat lecseréltem olyan nevekre, amik talán ismerősen csenghetnek az angol olvasóknak, pl. Solti, Korda. A kötet elejére került térkép is, illetve fel vannak sorolva a szereplők, hogy kicsit segítsem az olvasót. Új címet is kapott, angolul The Fourth Murder (A negyedik gyilkosság) címen jelent meg, Sophie Rochfort álnév alatt. Rochfort a férjem neve, a teljes nevem pedig Cserháti Éva Zsófia, innen jött az álnév. Cserháti vezetéknévvel a britek biztosan nem vették volna meg a könyvemet.

A kötet tehát végül magánkiadásban, az Amazonon jelent meg.

Magyar írók még a hazai piacra is sokszor külföldi álnéven publikálnak, mert az olvasók egy részének így eladhatóbb, bár talán látszik ebben némi javuló tendencia. Viszont a magyar krimik között is feltűnően sok könyv jelenik meg magán- vagy szerzői kiadásban. Ennek miben látod az okát?

Nehéz kiadókhoz bekerülni, telített a piac, és a kiadóval való kapcsolat sokszor nem adja azt, amit az írók elvárnak. Egyébként én nagyon élveztem a Fourth Murder kiadásának folyamatát, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem közben.

Milyen volt a könyv fogadtatása? Egyáltalán mennyit tudnak a brit olvasók Magyarországról, akár a jelenéről, akár az államszocializmus koráról?

Nagyjából semmit. Visszajelzéseket leginkább ismerősöktől kaptam, akik elkerekedett szemekkel mondták, hogy nem is gondolták, hogy én ilyen jól írok. Illetve még korábban, amikor az angol kiadóval nem sikerült dűlőre jutni, annyira megijedtem, hogy valamit ilyen rosszul értékelek magamban, hogy a Brit Krimiírók Szövetségénél befizettem egy kézirat-elbírálási szolgáltatásra. Egy elég híres brit krimiíró nézte át az angol kéziratomat, és ő nagyon jónak tartotta. Tehát azt gondolom, megüti a brit színvonalat, de a furcsa nevek és a történelmi szál miatt nehezen eladható.

Azóta egyébként kaptam érdeklődést olasz, francia és görög kiadóktól is, egyiket sem én kerestem meg. De mindegyikkel ott akad el a folyamat, hogy túl komplex a könyveim történelmi része. Az én krimim kicsit hibrid műfaj, én nem csak az izgalmat tartom fontosnak, hanem nagyon érdekel a történelem is. De egyszer be fog ez érni, megtalálom majd a külföldi kiadómat.

Mi a tapasztalatod, az olvasókat a könyveid melyik aspektusa ragadja meg leginkább, a krimiszál, a karakterek, vagy a történelem? És ez utóbbin belül az államszocializmus kora, vagy inkább a nőtörténeti-feminista kérdések?

A legtöbb visszajelzést a történelmi szálak kapcsán kapom az olvasóktól, ehhez tudnak a legjobban kapcsolódni, ez érinti meg őket személyesen. Például A Sellő titka kapcsán kaptam olyan levelet, hogy „nekem is volt ilyen görög kollégám, nem is tudtam, hogy ennek ilyen izgalmas háttere volt”, vagy a Zarándoklat a halálba után, hogy „nálunk is volt a családban apáca, aki beköltözött hozzánk ‘50-ben”. A legkevesebb olvasói levelet a Szabadulószoba kapcsán kaptam, amiben az abortuszbizottságokról van szó, ami egy sokkal személyesebb, intimebb téma. Sok férfi olvasóm van, tőlük leginkább az államszocializmussal kapcsolatban kapok visszajelzéseket. A fiatalabb korosztályt pedig érzésem szerint inkább a nőtörténeti-feminista vonal érinti meg.

A magyar olvasók mire számíthatnak tőled legközelebb, min dolgozol most?

Dolgozom egy K.É.Z. sztorin, nagyon élvezem, hogy visszataláltam hozzájuk. Minden reggel írok, és nagyon vicces dolgokat csinálnak. Írok egy másik könyvet is, az nem krimi. A munkacíme Dombok, és nőtörténeti témát dolgoz fel. A 2000-es években játszódik, de van mellette egy spanyol polgárháborús szál, amiről nagyon régóta akartam írni. Most ez a két könyv van folyamatban, legalább az egyiket szeretném befejezni idén. És tervben van egy harmadik, ami egy régi krimiötlet, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a K.É.Z. következő története lesz.

A magyar krimi az utóbbi években látványosan ível felfelé, és ebben neked a könyveiden kívül is nagy szereped van. Alapító tagja vagy a Magyar Krimiszemlének, fő szervezője voltál a februári Holtszezon Fesztivál keretén belül megrendezett Első Magyar Krimifesztiválnak, és nemrég elindult a hírleveled, amiben nem csak a saját írói munkádról, hanem a magyar krimipiac helyzetéről és más szereplőiről is hírt adsz az olvasóidnak. Vannak további hasonló terveid, várható például több olyan esemény, mint a fesztivál volt?

Bennem van egy ilyen közösségszervező erő, annak ellenére, hogy szeretek egyedül írni. A Krimiszemle is azért indult, hogy intézményesüljön a magyar krimi, hogy egy hátteret, kontextust biztosítson a műfajnak, de ebben segít a te blogod is. Évekkel ezelőtt indítottam egy Facebook-csoportot Magyar Krimiírók Titkos Szövetsége néven, ahova meghívtam sok krimiírót, volt közös program is, aztán ez a járvány miatt kicsit elhalt. De azért egyre jobban tudunk egymásról a szakmában, és erre nagyon jó volt a februári krimifesztivál, ahol megismerkedhettek egymással kutatók, írók, kritikusok. Szeretném, ha ez folytatódna, és minél több ember össze tudna kapcsolódni. Hiszek abban, hogy a magyar krimi minősége múlik azon, hogy beszélünk egymással szakmai szinten. Ez szerintem nagyon fontos.

A nemrég indult szuper új honlapodon szerepel, hogy kezdő írók mentorálását is vállalod. Az idei magyar krimitermésben több olyan könyv is van, melynek ötlete a te műhelyeden született meg és amelyek elkészülésében kisebb vagy nagyobb mértékben részt vettél. Mesélj kicsit ezekről!

Ez a másik énem. Imádok tanítani, mentorálni, kezdő írókkal foglalkozni, és hiszek abban, hogy a pozitív megerősítés és a kellően adagolt kritika nagyon nagy eredményeket érhet el. Pár hónapja jelent meg Bánhidi Lillától a Sorsod Borsod, illetve szeptemberben érkezik Patkó Ágnestől a Halálos rozé. Ők ugyanarra a műhelyre jártak hozzám, ezek a sztorik onnan erednek, és elmondhatatlanul jó érzés, hogy egy évben jelennek meg, ráadásul komoly, jó krimikkel erősítik a mezőnyt. Szeretnék még egy vagy két új tanítványt, akikkel lehetne így együtt dolgozni.

A honlapodon workshopokról is írsz. Én a Krimifesztivál keretében részt vettem egy műhelyeden, ami hihetetlenül jó élmény volt, azóta is várom, hogy legyen még hasonló. Tervezel ilyesmit?

Őszre tervezek egy magyar online krimi műhelyt, hogy induljanak új hangok, új történetek. Angliában most is tanítok krimiírást, és ott is izgalmas sztorik vannak. A krimiírásban nagyon sok minden átadható, annyira sok benne a mesterségbeli fogás. Az első könyvemet, a Palackpostát nagyon szeretem, de vannak benne narratív és szerkesztési hibák. A Sellő titka sokkal jobb, de ott tanultam meg, hogy mi a krimiírás. Néha úgy érzem, bárcsak elmondta volna ezeket valaki az első könyveimnél, mennyi macerát spóroltam volna meg magamnak. A krimiírás tanítható, sőt azt gondolom, minden regényírónak érdemes lenne elvégezni egy krimiíró kurzust. A krimi a legszorosabb szerkezetű műfaj, és egy jól működő, feszesebb szerkezet ráférne az egész kortárs magyar irodalomra.