Bánhidi Lilla első könyve, a Sorsod Borsod úttörő a piacon, mert magyar regionális krimi korábban nem született. Igaz, a Balaton nagy népszerűségnek örvend a hazai krimiszerzők (pl. Szlavicsek Judit, Farkas Anett, Kellei György, Zajácz D. Zoltán) körében. De az ő műveikben a helyszín inkább csak háttérként szolgál, a fő elemeket tekintve játszódhatnának máshol is. A Sorsod Borsod viszont valódi regionális krimi: a tájnyelv, a helyi identitás, szokások és társadalmi viszonyok itt a cselekmény szerves részét képezik.

A regény főszereplője a riporter Radványi Alexandra, aki Miskolcról származik, de évek óta nem járt otthon, Budapesten él. Egy kisebb tévécsatorna kulturális rovatánál dolgozik, de a vágya, hogy bűnügyi riporter legyen. Az álommunka megszerzése érdekében egyedül próbál felderíteni egy miskolci bűnügyet, amivel a rendőrség nem foglalkozik megfelelően. Ezért hazautazik szülővárosába, ahol nemsokára kiderül, hogy a fiatal nők eltűnési ügye mögött egy sorozatgyilkos áll.

A nézőpontját tekintve Alexa nagyon jó főhős. Tősgyökeres borsodiként ismeri az ottani viszonyokat, de a budapesti élet hatással volt a gondolkodására, így képes kívülállóként is látni szülővárosát. Emiatt nem csak a helyi olvasók tudnak belehelyezkedni a szemszögébe, hanem azok is, akik életükben nem jártak Miskolcon.

A személyiségével már nehezebb mit kezdeni, mert van benne egy furcsa ellentmondás. Alexa a munkájában határozott, céltudatos, mer tenni azért, hogy előrébb jusson. A magánéletében viszont – krimifőhősnőktől elég szokatlan módon – gyenge személyiség. Öt éve képtelen kiheverni egy szakítást, emiatt azóta kerüli a szülővárosát, mégsem tesz semmit azért, hogy akár volt kapcsolatát, akár korábbi traumáit feldolgozza. Amikor pedig a munkája miatt kénytelen Miskolcra utazni és összefut az exével, gyakorlatilag az első pillanatban újra a karjaiba omlik.

Nem állítom, hogy ez a kettősség teljesen életszerűtlen lenne, sok olyan ember van, aki a munkájában karakánabb, mint civilben. De egy ilyen főszereplőnek – bár jólelkűsége miatt szerethető – nehezebb szurkolni.

Alexa személyéhez hasonlóan a könyv egészére is igaz egyfajta kettősség. A Sorsod Borsodnak vannak nagyon erős, jól működő részei, de tele van felesleges sallangokkal és zavaró hibákkal, ami sokat elvesz az élményből.

Például a regény mindent megtesz azért, hogy kézzelfoghatóvá tegye a borsodi valóságot az olvasó számára, és a hangulatot tekintve ezt jól is csinálja. Ugyanakkor, bár a dátumok alapján a cselekmény 2018-19 fordulóján játszódik, több elem is van benne, ami ennek ellentmond. Az idősík zavarossága pedig az egész történetet eltávolítja, egyfajta alternatív, a valóságban nem létező Miskolcra helyezi az olvasó szemében.

De ez még kevésbé zavaró, sőt, lehetséges, hogy többen észre sem veszik. A cselekmény idővonalában viszont sokszor előfordultak látványos hibák, néhol egészen ordító ellentmondások is, ami sajnos rontott a regény élvezetén.

Ennek ellenére a Sorsod Borsod egy szerethető mű, leginkább a szerző Miskolc iránti rajongása miatt, ami a könyv minden lapjáról sugárzik, és könnyen átragad az olvasóra. Ráadásul kötődése dacára Bánhidi Lilla képes elfogulatlanul és figyelemreméltó érzékenységgel bemutatni szűkebb hazája arcait. Ahol ezt a történet szerves részévé tudta tenni, ott a regény nagyon jól működik is. De helyenként sajnos túlzásba esett, túl sok az olyan kilógó jelenet, ahol a sztori súlytalan, egydimenziós mellékszereplőkre fókuszál, de a cselekmény érdemben nem mozdul előre. Ezeken az érződött, hogy az író még több borsodi arcot és helyszínt akart megmutatni, és az ő részéről ez érthető is. De ezek a fejezetek nagyon szétforgácsolták a sztori fősodrát, talán jobb lett volna pár ötletet félretenni a második részre. Ugyanígy akadtak a könyvben teljesen funkciótlan történetszálak is (a leginkább szemet szúró a nagypapa volt), amelyek nem vezettek sehova, csak az oldalszámot növelték.

Ha a regionális réteget és a sok tölteléket lefejtjük róla, a Sorsod Borsod krimiszála egyébként rendben van, leszámítva az idővonal már említett hibáit. Igaz, a gyönyörű fiatal nőkre vadászó sorozatgyilkos sokszor látott klisé, de ez olyan, amit az olvasók talán soha nem fognak igazán megunni. És a maga kategóriájában Bánhidi Lilla gyilkosa az egyik legjobb, amit az utóbbi években olvastam. A tettes kilétét ugyan nem túl nehéz kitalálni, de maga a karakter működik, és izgalmas volt, ahogy az indítéka kibontakozott. A vége felé viszont a könyv sajnos ezen a szálon is túlzásba esik. A kocsonyafesztiválos jelenet bár emlékezetes, de öncélú és szükségtelen, a gyilkosságsorozat enélkül is hatásos lett volna.

Összességében elmondható, hogy a Sorsod Borsod lehetne minimum 70-80 oldallal rövidebb, nem lett volna kevesebb tőle. Sőt, jobban működne, mert a sallangok így elvették a fókuszt a sztori jól megírt részeiről. A sok töltelék helyett érdemesebb lett volna a lényeges momentumokat több átgondoltsággal, koherensebben, és kevesebb, de jobban kidolgozott karakterrel megírni, akkor Bánhidi Lilla első könyve egy kiemelkedően jó krimi lehetne.

Lebeszélni így sem szeretnék róla senkit, de ez a regény igazán nagy élményt a borsodi olvasóknak fog nyújtani. Akik osztoznak a szerzővel a régió iránt érzett szeretetében, azokat nem fogják zavarni a logikai bukfencek, a zavaros idővonal vagy a papírmasé szereplők. Mert a Sorsod Borsod igazi főhőse nem a gyilkos, az áldozatok vagy a nyomozók, hanem Miskolc és környéke.

Borítókép: a miskolci Avasi kilátó, a Sorsod Borsod egyik helyszíne. Forrás: turistamagazin.hu

A könyvért köszönet a Prae Kiadónak.