A Sellő titka volt az a könyv, ami szembesített vele, hogy a kortárs magyar krimi létezik. Ennek hatására kezdtem el vadászni az ilyen műfajú könyveket, és végső soron ez vezetett el később a blog megszületéséhez, ezért úgy illik, hogy az első kritika a K.É.Z. első esetéről szóljon.

A történet szerint a rendőrségen új gyilkossági nyomozócsoport jön létre, elsősorban arculatépítési céllal. A csoport vezetője, Telki-Nagy Judit őrnagy többet akar, mint egy kirakat-nyomozócsoport, de csalódottan szembesül vele, hogy az új kollégák mind vagy pályakezdők, vagy túlságosan is idősek, és ilyen-olyan okból nem lesznek sokáig a rendőrség kötelékében. A csoport tagja lesz Köteles Lászó, a fiatal főhadnagy, aki apasági szabadságra készül, Magyar Vanda, a pályakezdő nyomozó, aki EU-s emberi jogi szakértőként kerül a csapatba, Vasvári százados, a nyugdíjazás előtt álló ballisztikai szaktekintély, akit alkoholizmusa miatt évtizedek óta ide-oda passzolgatnak a rendőrség különböző osztályai között, és Admin, az informatikus és középkorú nagymama. Telki-Nagynak egy éve van arra, hogy a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapatából ütőképes nyomozócsoportot kovácsoljon.

A csoport első napján lelőnek egy középkorú közgazdászt egy belvárosi kutyafuttatóban. Vasvári lőfegyveres szakértelmének köszönhetően a K.É.Z. kapja meg az ügyet, ami hamarosan sorozatgyilkossággá terebélyesedik, de az elkövetés módján kívül látszólag semmi nem kapcsolja össze az eseteket. A fordulatos nyomozás során aztán kirajzolódik egy, a 40-es évek görög polgárháborújába visszavezető szál, jelentőséget kapnak Makrisz Agamemnón görög művész magyarországi szobrai, de szerephez jutnak olyan hétköznapi és ismerős események is, mint pl. a Széll Kálmán tér 2015-ös felújítása.

Az ilyen, mindenki által jól ismert helyszíneket és eseményeket a szerző nagyon ügyesen szövi bele a történetbe, így az – főleg a műfajhoz képest – hihetőnek és valószerűnek tűnik. Az pedig különösen kellemes meglepetés volt a könyv olvasása közben, hogy Cserháti Éva nyomozói – krimikben nem megszokott módon – teljesen normálisak.

A legtöbb krimiíró valamiért kötelezőnek érzi, hogy a nyomozó legyen depressziós és/vagy szenvedélybeteg, a múltja pedig rejtegessen valami sötét titkot, és a karakterábrázolás általában ki is szokott merülni ennyiben. A nyomozócsoportban itt is előfordul alkoholizmus, Down-szindrómás gyerek, vagy olyan kevésbé ismert betegség, mint az alopécia, de találkozunk olyan mindennapibb problémákkal is, mint az újszülött babákkal való hétköznapok, vagy a folyamatos sikertelen fogyókúra. De a fenti problémákat a csapat tagjai mind teljesen hihetően és normálisan kezelik, és egyik karakter sem csak ennyiből áll. A K.É.Z.-nek öt „ujja” van, mind az öt szereplő megfelelő hangsúlyt kap a történetben, és mindannyian többdimenziósak és életszagúak. Az egyetlen, aki nekem kilógott kicsit a főszereplők közül, az Vanda volt. Az ő karakterét valahogy nehezebb volt elhinni és megkedvelni, bár a könyv végére – a csapattal együtt – az ő karaktere is jobban összeállt.

Ha valamit még ki akarok emelni, ami kevésbé tetszett a könyvben, az talán a felépítése. Ahogy fentebb is írtam, a sztoriban nagy hangsúlyt kap egy történelmi szál is. A Sellő titka – amellett, hogy nagyon jó krimi – közelebb hoz az olvasóhoz olyan, sokunk által valószínűleg kevésbé ismert történelmi tényeket, mint a görög polgárháború, az akkor Magyarországra menekült görög és macedón gyerekek, és az ő későbbi sorsuk. Ezek a múltat leíró fejezetek a könyv legelejétől jelen vannak, de amíg a jelenkori nyomozásban nem merül fel a görög szál, nehéz őket kontextusba helyezni, hiába tudjuk, hogy később jelentősége lesz ezeknek is. Olvasóként kényelmesebb lett volna, ha a magyarországi görög-macedón család sorsa csak azután kezd el kirajzolódni, hogy a nyomozás már felvezette azt, de akkor nyilván túl sok mindent kellett volna a történet második felében ezen a szálon „bepótolni”. Emiatt ezt nem gondolom hibának, egyszerűen csak a könyv első felében mindig sokkal jobban vártam a jelenben játszódó fejezeteket, mert a nyomozás viszont kifejezetten izgalmas volt.

Összességében A Sellő titka egy nagyon jó krimi, sőt, jóval több annál. Bűnügyi regényként izgalmas, csavaros, és felvezet egy nagyon jól összerakott, rokonszenves nyomozócsoportot. A fő karakterek mind kidolgozottak, szerethetők, ráadásul a szerző több ponton is sejteti, hogy vannak még bennük mélységek és további történetszálak. (A regénynek azóta két folytatása is megjelent, a Szabadulószoba és a Zarándoklat a halálba, kritika ezekről is érkezik hamarosan).

De az izgalmakon túl a könyv mondanivalót is közöl. Ösztönöz, hogy az ember jobban megismerje a történelmi hátteret, de el is gondolkodtat azon, hogy a háború és a közben átélt traumák milyen hatással vannak egy család és a benne élő egyének életére.

A Sellő titkát bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó krimiket, de nem csak nekik. Ebben a műfajban szinte lehetetlen igazán eredetit alkotni, de Cserháti Éva olyan mélységet tudott adni egy bűnügyi regénynek, amivel korábban nem találkoztam. Ahogy a bevezetőben is utaltam rá, a könyv rám nagy hatással volt, és a Széll Kálmán téri kút mellett elhaladva a mai napig mindig eszembe jut a mögötte rejlő történelmi múlt, és A Sellő titka.

(Borítókép: Makrisz Agamemnón: Nemzetközi brigád – Spanyol partizán emlékmű. Vagy ahogy a regényben is említik: a „Kuglizók”)