A Kortárs Krimik a Bethlen téren című panelbeszélgetés első részében N. Nagy Zoltán és Cserhalmi Dániel az alkotói munkáról mesélt. A második részben a magyar krimi helyzetéről, a kiadás nehézségeiről, a célközönségről és a műfaj várható jövőjéről volt szó:

Beszéljünk nagyobb általánosságban is a magyar krimiről. Kettőtöknek összesen öt könyve jelent meg az elmúlt öt évben, így belülről is ismeritek a helyzetet, de olvastok is magyar krimiket. Mit gondoltok, hol tart most a műfaj Magyarországon?

N. Nagy Zoltán: Én elolvasok minden megjelenő magyar krimit, és igyekszem visszamenőleg is elolvasni a régebbieket, a ‘70-80-90-es évekből. Szerintem a mostani egy jó időszak. A 2010-es évek vége felé volt egy fellendülés, és mára a magyar krimi nagyon jó helyzetben van ahhoz képest, amiben volt mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Sok cím van, és sokszínű a krimik jellege is, a történelmitől a regionálison át a kortársig megtalálható a piacon sok minden. Ez egy nagyon jó irány, nem szabad hagyni elkallódni.

Ráadásul ebben mostanra a magyar olvasóközönség is partner. Sokáig a hazai olvasók valamiért idegenkedtek a magyar krimitől, ami manapság is előfordul még, de talán egyre kevésbé. Emiatt azt gondolom, hogy egy jó időszaknak nézünk elébe.

Cserhalmi Dániel: Én nem olvasom el az összes magyar krimit, ezt Zoli megteszi helyettem is, de azért van, amit igen. Nagyon sok minden megjelenik, de én nem biztos, hogy ezeket mindig olyan magas polcra tenném, mint ahova beárazza a piac vagy a közönség. Beszéltünk a hitelesség kérdéséről, és van, aki ezen nálam elbukik. Igaz, az olvasók nagy átlaga ezt nem várja el, és csak a szórakozást keresi. És elfogadom, hogy vannak olyan szerzők, akik ennek a célcsoportnak írnak, és nem törekszenek arra a precizitásra, amit én magamtól is elvárok.

Én azt gondolom, hogy ebben is meg lehet találni az egyensúlyt. A ti könyveitek törekednek a hitelességre, feszegetnek súlyos témákat, van bennük mondanivaló, mégis szórakoztatóak. Ha valakinek egy izgalmas sztori jelent kikapcsolódást, ezt abszolút meg lehet találni az ÁVH-regényekben és a Keselyű-sorozatban is.

Cs.D.: Valószínűleg, de azért nem habkönnyű, női krimik. Valljuk be őszintén, sok olvasó szeret békésebb dolgokat választani annál, hogy az ÁVH pincéjében megvernek embereket. Szerintem nincs olyan, hogy magyar krimiolvasó közösség. Vannak emberek, akik olvasnak, és többen veszik le a polcról a könnyedebb krimiket.

Nézői kérdés: Ti íróként mennyire nézitek, hogy más szerzők milyen stílusban írnak? A hitelességen kívül ez alapján is értékeltek egy könyvet?

N.N.Z.: A krimiket félig-meddig szakmai szemmel kezdem el olvasni, de ha megvan benne a szórakoztató faktor, és az írói stílus annyira olvasmányos, akkor ez elvisz, és én is szórakozni vágyó olvasóvá válok. Ettől csak az távolít el, ha olyan tárgyi tévedéssel találkozom, általában a büntetőeljárással kapcsolatban, amit stílustól függetlenül nem tudok elengedni. Én ebben dolgoztam, és például olyan nincs, hogy a rendőrség letartóztat valakit, legfeljebb előállít vagy őrizetbe vesz.

Nézői kérdés: A szerkesztőnek nem feladata kiszúrni ezt?

Cs.D.: De, szerintem igen. A legutóbbi krimi, amit olvastam, Hidas Bencétől az És mindent betemet a hó. Tetszett, de vannak benne hibák. Az volt az érzésem olvasás közben, hogy ha lett volna mellette egy vasmarkú szerkesztő, akkor nagyon jó lehetne, de ez sok könyv esetében hiányzik.

Az én szerkesztőm abban nagyon jó, hogy kiszedegeti a szövegből a nem korhű kifejezéseket, anakronizmusokat. Például utánajárt, hogy abban az időben nem volt körforgalom Piliscsabán. De abba nem nagyon megy bele, hogy kicsit jobban lehetne még árnyalni egy karakter jellemét, vagy húzzunk a szövegből, mert túl sokat beszélnek a semmiről. Egy jó szerkesztő minden krimi – vagy bármilyen könyv – esetében nagyon fontos.

N.N.Z.: De sajnos nem jellemző.

Cs.D.: Nem, és ezért is van az, hogy én odaadom a könyveimet előolvasóknak. Egy krimiszerző szerintem nagyon sokat tud segíteni egy másiknak, csak sokan féltik a szövegüket. Én is szívesen olvasom más írók kéziratát, ha nem félnek attól, hogy milyen kukacos leszek. Nem azért, mert rosszindulatú vagyok, hanem mert próbálom megkeresni azokat a pontokat, ami később egy szerkesztőnek is a feladata lenne.

Az, hogy ilyen kevés kiadó jelentet meg magyar krimiket, lehet amiatt is, hogy kevés a piacon a műfajt jól ismerő és értő szerkesztő?

N.N.Z.: Szerintem nem. Csak félnek, vagy egészen mostanáig féltek magyar krimit megjelentetni. Az olvasóközönség részéről sokáig érezhető volt egyfajta távolságtartás ezzel kapcsolatban, de ez mostanában kezd feloldódni. Ezt a kiadók is látják, így talán ők is kevésbé idegenkednek már a magyar krimitől.

Nézői kérdés: Annak, hogy kevés kiadó foglalkozik magyar krimivel, az is lehet az oka, hogy egy ismert külföldi szerzőt könnyebb eladni, mert rá lehet pecsételni, hogy bestseller. Erről mit gondoltok?

N.N.Z.: Igen, ez igaz. A nagy kiadóknál megjelenik egy héten mondjuk tíz cím, ebből nyolc sikeres külföldi szerző műve. És ezek hoznak olyan számokat, amiből aztán időnként egy magyar könyvet is ki lehet adni.

Valóban látványos, hogy a rengeteg skandinávhoz és angolszászhoz képest még mindig mennyire kevés a magyar krimi a piacon. És ezek között is feltűnően sok jelenik meg magánkiadásban.

Cs.D.: Igen, vannak szerzők, akik más üzleti modellt alkalmaznak. Lehet, hogy az könnyebb, nem tudom megítélni. Az biztos, hogy nekik nem kell azzal küzdeni, hogy a kézirattal mennek kiadóról kiadóra, hátha valaki befogadja.

N.N.Z.: Igen, a hagyományos kiadás nagyon nehéz. A Keselyűt a legelején beküldtem az összes magyar kiadónak, de választ szinte sehonnan nem kaptam. Egy helyről annyit írtak, hogy biztatóan kezdődik az első két oldal. Aztán jött a Twisternél a [bekezdés]-díj, így a könyv végül ott került kiadásra. De ha a semmiből küldesz be egy kéziratot a kiadóknak, ezerből egy, ami megjelenik.

Cs.D.: Az én esetem is hasonló volt, az első könyvemet szinte a Dörmögő Dömötörnek is elküldtem, és talán egy helyről kaptam választ, hogy köszönjük, nem. A Csengőfrász első kiadása végül az Atlantic Press Kiadónál jelent meg, de első körben ők is csak annyit írtak, hogy majd értesítenek. Aztán eltelt fél év, közben összekalapoztam szponzorokat, és így, hogy volt rá félmillió forintom, az Atlantic Press végül bevállalta. Persze, vannak sikersztorik, amikor egy krimiíró bejut valahova, de nem ez az általános.

Nézői kérdés: Az első könyvetek írásakor ezzel mennyire számoltatok? Vagy azt gondoltátok, hogy könnyebb lesz a kiadás?

N.N.Z.: A legelső könyvét szerintem mindenki inkább magának írja. Aztán elolvassák az ismerősök, és amikor nekik tetszik, akkor jön a gondolat, hogy meg kellene jelentetni. Ilyenkor választhatod a magánkiadást, ha van rá pénzed, vagy lehetsz az az egy az ezerből, akinek a kiadók válaszolnak. Esetleg lehet pályázatokon indulni, de ilyenből nagyon kevés van Magyarországon. Az ismertség is segíthet, ha Frei Tamásnak hívnak, nyilván könnyebben megjelentetsz egy könyvet.

Cs.D.: A kapcsolati háló is nagyon fontos. A második regényem óta a könyveim az Alexandra Kiadónál jelennek meg, sőt, a Csengőfrászt is újra kiadták szép, egységes borítóval. A megjelenés körül tesznek is valamennyit a marketingbe, de később már nehezebb a dolog. Ők is rengeteg más dologgal, sok szerzővel foglalkoznak.

Egy nagyobb médiamegjelenéshez kapcsolatok kellenek, de szerzőként még úgy sem egyszerű. Van a Telexben ismerősöm, el is küldtem neki mindhárom könyvemet, de ha nincs elég hátszél, nem lesz belőle cikk. Ha van mögötted egy kiadó, az sokkal hatékonyabb lobbitevékenységet tud folytatni egy ilyen megjelenésért, mint a szerző. Mi ebben kishalak vagyunk.

Néző: Elhangzott, hogy a magyar krimi jó helyzetben van, de ezek szerint a magyar krimiíró nincs.

N.N.Z.: Igen, általánosságban elmondható, hogy egy magyar író nincs jó helyzetben. Hacsak nem nagyon ismert valaki, az írásból nem lehet megélni. A magyar krimi olyan szempontból van jó helyzetben, hogy több cím jelenik meg, nagyobb a választék. De a szerzők helyzete más, és ebben nincs javulás.

Nézői kérdés Cserhalmi Dánielhez: A kor bizalmatlan légköre és társadalmi környezete, amiben a regényeid játszódnak, mennyire kedvező háttér egy gyilkossághoz?

Cs.D.: Az a típusú gyilkosság, amikor meghal valaki, és van sok gyanúsított, akik után nyomoznak, az ‘50-es évekre nem volt jellemző, bár a valóságban manapság sem az. A negyedik regényben mégis egy ilyen, klasszikus krimis gyilkosságot tervezek megírni, és ebbe beleszőni az ÁVH témáját. Az ÁVH ugyan nem végzett hagyományos nyomozati munkát, az ő ügyeik nem bizonyítékora épültek. A vallomás volt a bizonyíték, de arról tudjuk, hogyan született.

Nézői kérdés: A külföldi megjelenéssel nem próbálkoztatok?

Cs.D.: Nem könnyű kilépni külföldre. Ahhoz, hogy egy piacon egy magyar könyv megjelenjen, helyi anyanyelvű szakfordítóra van szükség. Egy szerző megteheti, hogy lefordíttatja a könyve első három fejezetét, aztán ugyanúgy kilincsel az ottani kiadóknál. És lehet, hogy ezerből egyszer azt mondja valaki, hogy érdekli, de akkor kérik a többit is lefordítva. Ez pedig olyan anyagi tétel, amit a szerző már nem biztos, hogy tud vállalni.

N.N.Z.: A kiadónak is van lehetősége, hogy elküldje a kínálatát nemzetközi könyvvásárokra. A Keselyűre egyszer volt is érdeklődés Egyiptomból, de az angol fordítás hiánya miatt végül nem lett belőle semmi.

Cs.D.: Azért előfordul, hogy működik a dolog, csak nagyon ritka. A Budapest noir sok nyelven megjelent, de a folytatásai már annak sem.

Remélem, hogy nem akkor beszélgetünk legközelebb, de ha öt év múlva ugyanígy elővennénk a témát, mit gondoltok, mit lehet majd addigra elmondani a magyar krimi helyzetéről?

N.N.Z.: A magyar kriminek szerintem nagyon hiányzik egy jó film vagy sorozat, ami meg tudná dobni a könyvek népszerűségét is. Környező országokban látni is ilyesmit streaming platformokon, de ha itthon erről beszélünk, még mindig Ötvös Csöpi jut az eszembe. Ha a következő években készülne egy kortárs krimiből hasonló, akkor a műfaj még jobb helyzetbe kerülhetne.

Cs.D.: A Budapest noirral ott lett volna a lehetőség, amikor az megjelent, a krimi visszajött a köztudatba. Később lett is belőle film, és bár jó volt az alapanyag, talán rossz kezekbe került. A filmszakma is nagyon zárt, az, hogy a könyvedből film készüljön, még nehezebb, mint a kéziratnak kiadót találni.

Nézői kérdés: A magyar krimi nagyjából egy startmezőn van. Sokáig csak egy Kondor Vilmosunk volt, de az utóbbi pár évben sok új krimiíró megjelent, Cserháti, Zajácz, Szántó, Szlavicsek, Gráczer, lehetne sorolni. A krimis közönségszavazásokon viszont sokszor nem a legjobbak, vagy nem is igazán krimik nyernek. Én olvasóként azt látom, hogy a piac nincs edukálva. Mindhármótoktól kérdezem, ti mit gondoltok erről?

Kortárs Krimi Blog: A közönségszavazások mindig torzítanak, inkább arról szólnak, hogy kinek van a legtöbb aktív követője. Az viszont valóban látványos, hogy a sikeresebb magyar krimik a könnyebben fogyasztható, mainstream szórakoztatáshoz közelebb álló művek, pedig messze nem ezek a legjobbak. De én azt gondolom, hogy ebben lesz majd fejlődés, csak lassan.

Az olyan igényesebb krimik, mint amilyenek például a Keselyű-sorozat vagy az ÁVH-regények is, most egyfajta köztességben vannak. Ezek is szórakoztatóak, de a mainstream olvasóknak túl bonyolultak, nehezen befogadhatók. A magasabb irodalmi körök viszont nem ereszkednek le ezekhez sem, mert ott a krimi még mindig derogál.

Ezt két irányból kellene megközelíteni. Egyrészt a tömegszórakoztatást fogyasztó réteget megpróbálni feljebb mozdítani az igazán igényes és jó krimik felé, másrészt az is kellene, hogy magasabb körökben is érdemben foglalkozzanak a műfajjal. Az elmúlt években volt is némi ilyen irányú mozgolódás, de kevés, sokkal többre lenne szükség.

Cs.D.: Én is azt látom, hogy arra van igény, ami könnyebben emészthető, és jobban fókuszál arra a célközönségre, aki könnyebben aktivizálható közösségi médiával, TikTokkal, Instával. Bizonyos kiadók pontosan erre a csoportra próbálnak hatni, viszonylag nagy erőforrásokat meg is mozgatnak ezért, és nem teszik magasra a lécet.

Erről a holtpontról akkor lehetne elmozdulni, ha lennének más felületek is, amivel edukálhatnánk a krimiolvasókat. Kellenek a szócsövek.

N.N.Z.: Én nem így látom. Szerintem a magyar olvasóközönségben a krimi nem igazán tud mainstreammé válni. Olvasok régebbi krimiket is, voltak nagyon jó írók, de a műfaj valahogy sosem került be igazán a köztudatba Magyarországon. És jelenleg bármennyire is van sok cím és sok szerző, és van is némi fejlődés, én nagy veszélynek látom azt, hogy ez nem fog sehova vezetni. Ezért is mondtam, hogy jó lenne egy film, ami ezt tovább lendítené, különben pár éven belül megint egy hullámvölgy aljára kerülhetünk.

Cs.D.: Nagyon sokat lehetne beszélni ezekről a kérdésekről, és mindkettőnknek van egy sarkos véleménye. De megpróbálunk jó könyveket csinálni, és bízunk benne, hogy ez bevonzza azt a közönséget, aki erre nyitott, és hogy ez a kör egyre bővülni fog.