A nyáron játszódó Véres Balaton és az őszi Haragos Balaton után ezúttal egy téli krimit kaptunk Zajácz D. Zoltántól: A Dermesztő Balaton méltó folytatása, és egyben lezárása a balatoni retró krimi trilógiának. Sokkal többet nem nyújt, mint az előzmények, de aki azokat szerette, ne hagyja ki ezt sem. A Dermesztő Balaton az előző két részhez hasonlóan egy szerethető, szórakoztató, megfelelően izgalmas krimi, ha valaki könnyed kikapcsolódásra vágyik, nem tud melléfogni vele.

A történet 1981 decemberében kezdődik, amikor néhány lékhorgász fiatal női holttestet talál a Balaton jege alatt. Az ügy felkerül Budapestre, ahol a rendőrség ezúttal Bogdán István főhadnagy vezetésével próbálja kideríteni, hogy ki lehet az áldozat, és miért ölték meg. A nyomozás során felmerül egy kábítószeres vonal, egy nemzetközi kémhálózat, de családi szálak is. És Bogdán mellett természetesen ezúttal is besegít az ügybe a korábbi részekben megismert Adorján Máté és párja, a pszichiáter és bűnügyi profilozó Lendvay Laura is.

Érdekes megoldás volt a könyvben, hogy Laura és Máté ezúttal csak mellékszerephez jutottak, a főhős Bogdán főhadnagy volt. Igaz, a hangsúlyeltolódás fel volt építve: az inkább karakterközpontú Véres Balatonban Laura és Máté még abszolút főszerepet kaptak, a sokkal történetközpontúbb Haragos Balatonban már kevésbé voltak fókuszban. A Dermesztő Balaton is cselekményközpontú krimi, így a fő nyomozó karaktere szinte mindegy is volt. Ezzel együtt indokolatlannak érződött az első részben felvezetett két nyomozó ilyen szintű háttérbe szorítása. Főleg Laurából lett volna jó többet látni, aki az egész trilógia egyértelműen legérdekesebb karaktere volt.

Ezen kívül viszont mindent megkapunk itt is, amit a korábbi két részben. Kellően izgalmas, több szálon futó nyomozást, szerethető fő- és mellékszereplőket, némi romantikát, retró hangulatot, Balatont, és egy villanásnyi időre felbukkanó valós történelmi személyt (a regényben ezúttal Kádár János “cameózik”). És külön ki kell emelni a szerző rendhagyó utószavát, amit nem szeretnék lelőni, de egy krimitől teljesen váratlan, viszont nagyon kedves ötletről van szó.

A három regény közti hasonlóságokat akár hibaként is fel lehetne róni az írónak. Mert Zajácz D. Zoltán minden eddigi könyvét össze lehet foglalni így: dekoratív fiatal női áldozat(ok), Balaton, szerelem, ‘70-es-’80-as évek nosztalgia. De a recept működik, a retró életérzés valószínűleg sok olvasónál rezonál, és a szerző egyáltalán nem méltatlanul népszerű. Egy Zajácz-krimi nem próbál több lenni, mint ami: egy könnyed, szórakoztató olvasmány, olyasmi, mint amit a cselekmény korában íródott krimiktől is megszokhattunk annak idején. A mai trend nem ez, de a krimi eredendően egy szórakoztató műfaj, aminek nem muszáj mindig súlyosabb kérdéseket feszegetni vagy társadalomkritikát sulykolni. Néha elég, ha könnyed kikapcsolódást nyújt, és aki vegytiszta szórakozásra vágyik, az Zajácz D. Zoltánban nem fog csalódni.

Ezzel együtt a jövőben szívesen olvasnék tőle valami mást is, mint az eddigiek. Bár a tavasz kimaradt az évszakok sorából, a Dermesztő Balatonnal elvileg lezárult a balatoni retró krimi trilógia. Nem tudom, a szerző mit tervez ezután, de (valószínűleg sok olvasótársammal együtt) bízom benne, hogy folytatja a krimiírást. És kíváncsian várom, hogy három könyv rutinjával a háta mögött Zajácz D. Zoltán mennyire mer majd kilépni a komfortzónájából.

A könyvért köszönet a General Press Kiadónak.