A Mimézis Mészáros Dorka korábbi könyveihez hasonlóan egy fiatalos lendületű, szórakoztató történet, amit különleges témaválasztása emel ki a tucatkrimik sorából. A magyar kriminológia iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan darab, de a valódi bűnügyekben kevésbé jártas olvasóknak sem fog csalódást okozni.

A történet két szálon indul: Wass Réka, a szülési szabadságát töltő nyomozó eltűnt szomszédja ügyén dolgozik, miközben a rendőrség néhány furcsa gyilkosság tettesét igyekszik leleplezni. A két szálat eleinte a rendőrségi pszichológus tanácsadó Varga Gergő személye köti össze, aki szabadidejében Réka nyomozásába is besegít. Az esetek száma mindkét szálon gyorsan nő, majd a két ügy egy ponton összekapcsolódik, és egy nagyszabású, szokatlan sorozatgyilkosság bontakozik ki belőle.

A Mimézis sztorija végig lendületes, egy percre sem hagyja unatkozni az olvasót. Igaz, ennyi haláleset mellett ez szinte nem is lenne lehetséges, az áldozatok száma ugyanis a könyv végére egészen irreális méreteket ölt. És ezen a téren a kevesebb talán több lett volna. A regény egy pontig jó ütemben adagolja az újabb és újabb gyilkosságokat, és fokozza az izgalmat az olvasóban. De egy idő után olyan tempóban kapjuk az eltűnt emberekről szóló közleményeket és az újabb áldozatokat, hogy a történet minden realitását – és ezzel együtt az olvasó veszélyérzetét – elveszíti. Amikor már szó szerint oldalanként követték egymást az újabb gyilkosságok, nekem többször bevillant a 101 hulla Dramfjordban, pedig a szerző célja aligha az volt, hogy az olvasó egy krimiparódiára asszociáljon a művéről. (Ráadásul ez nagyjából egybeesett azzal, amikor fény derült a tettes indítékára, aminek tükrében szerintem az egész történet sántít egy kicsit. De erről spoilerek nélkül nem igazán lehet beszélni.)

Mégis, a túl sok áldozat ellenére – vagy talán pont ennek fényében – a regény átgondolt felépítése figyelemreméltó. A sűrű cselekmény dacára a történetszövés végig ügyesen lavíroz a gyilkosságok és a nyomozók bemutatása között. Az egyes halálesetek konkrét körülményeit mindig olyan mélységig látjuk, amennyire a történet adott pontján indokolt, és közben elég figyelem jut a főszereplők életére is. És a szereplők kapcsán meg kell még említeni a Mimézis párbeszédeit: Mészáros Dorka kiváló érzékkel adja vissza a mai élő beszéd hangulatát úgy, hogy írásban sem hat esetlenül. Ez sajnos nem minden írónál működik, pedig egy hétköznapi hangulatú párbeszéd nagyon sokat segít, hogy behúzza az olvasót akkor is, ha maga a történet kevésbé valószerű.

A könyv fülszövege is kitér rá, hogy Mészáros Dorka műveiben hangsúlyos szerepet kap az érzékenyítés. A Mimézisben több ilyen téma is felmerül, bár ezek nem mindenhol simulnak megfelelően a történetbe. A szülészeti erőszak problémája fontos, és releváns is volt a sztoriban, mert az egyik szereplő gyereket vár. Az erről szóló rész mégis nagyon kilógott a könyv egészéből. A karakter egy több oldalas monológban boncolgatja a kérdést, és az egész okfejtés sajnos öncélúnak érződik. Ezzel szemben a könyv sokkal ügyesebben járja körbe a férfi homoszexualitás témáját egy alapvetően maszkulin munkahelyi környezetben. Ez a szál a történet szerves részeként simul a cselekménybe, és nem szájbarágósan, de ezáltal talán mégis hatékonyabban gondolkodtatja el az olvasót.

A Mimézis objektíven nézve tehát messze nem tökéletes, de Mészáros Dorka tehetségéhez nem férhet kétség. És a könyv minden kisebb-nagyobb hibáját könnyű elnézni neki, mert alapvetően egy lendületes, jól összerakott történetről van szó. A Mimézis az utóbbi év (szerencsére elég bő) magyar krimitermésének egyik legszórakoztatóbb darabja, szerintem sokan kíváncsian várjuk majd a végén beígért folytatást.

A könyvért köszönet a General Press Kiadónak.