Kőhalmi Zoltán krimiparódiájától nagyon sokat vártam, hiszen nagyon szeretem a krimiket, és Kőhalmi az egyik kedvenc humoristám. Ugyanakkor tartottam is tőle, mert igazán jó paródiaregényhez korábban soha nem volt szerencsém. A félelmem szerencsére alaptalan volt: A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit – avagy 101 hulla Dramfjordban egy hihetetlenül szórakoztató, a maga sajátos rendszerében tökéletesen logikus történet, amiben maximálisan érvényesülnek Kőhalmi Zoltán populáris, de nagyon intelligens humorának rétegei.

A paródia – főként könyv formában – nehezebb műfaj, mint elsőre sokan gondolnánk. Valakit vagy valamit úgy lehet kifigurázni, ha néhány jellemző tulajdonságát komikus mértékben eltúlozva jelenítjük meg. Ez nagyon jól működhet egy pár perces filmjelenetben, esetleg egy vers vagy novella hosszúságú írott szövegben. De egy több száz oldalas regény esetében ennél jóval több kell, mert ha az író csak ugyanazt a néhány poént süti el újra meg újra, az egész nagyon hamar önismétlésbe – és ezáltal unalomba – fullad.

Kőhalmi Zoltán könyve elsősorban skandináv krimi paródia. A zsánerre jellemző kliséket (színpadias gyilkosságok, alkoholista nyomozó, végtelen kávéfogyasztás, rejtélyes múlt és társai) nagy dózisban meg is kapjuk már az első pár oldalon, és természetesen később is fel-felbukkannak. De a könyv messze nem csak ennyiből áll. Ahogy követjük Bjørnsen felügyelő és segédje, az iratszekrényben élő Anadylm Klassik nyomozásait, a történet folyamatosan új szintekkel, ezáltal új humorforrásokkal gazdagodik. A skandináv krimik mellett Kőhalmi Zoltán előveszi a szerelmes-vámpíros tiniregényeket, a Háború és békét, de nem kíméli Bogyót és Babócát sem. Ugyanakkor példás öniróniát is gyakorol: a szerző kifigurázza a stand-up komikusokat, valamint – első könyves íróként – görbe tükrön keresztül bemutatja a könyvkiadás munkafolyamatát és szereplőit is.

A könyvben jelentős szerepet kapott a nyelvi- és tipográfiai humor is. Ez természetesen csak írott szövegben működik, de a szerző maximálisan kihasználta az ebben rejlő lehetőségeket, és a különböző írásmódok és betűtípusok használata nagyon sokat hozzátett a regény humorához, sőt, világalkotásához is.

Ugyanakkor A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit nem tudja teljesen kiküszøbølni a paródia műfajával járó zøkkenøket. A regény øt nagyobb fejezetbøl áll, így szerencsére kønnyen fogyasztható kisebb adagokban is. De a kønyv eleje túl tømény, és amíg nem áll øssze az olvasó fejében a tørténet külønøs logikája, a szøveg nehezen befogadható, kicsit fárasztó olvasni.

Szerencsére szinte minden oldalra jut egy olyan poén, ami segít átlendülni ezeken a részeken, és nagyjából a harmadik fejezetre teljesen összeáll a könyv világának észszerűsége. És ettől a ponttól kezdve a regény krimiként is abszolút működik. Bűnügyi fronton több kisebb, epizódszerű ügyet kapunk, de ezekben megcsillan Kőhalmi Zoltán krimiírói tehetsége. Bár ő elsősorban humorista, én egyszer nagyon szívesen olvasnék tőle egy „igazi” krimit is.

A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit egy sokrétű, intelligens humorral megírt, a maga nemében zseniális krimiparódia. Nagyon jól használja ki a műfaj által biztosított tágabb kereteket, de a maga abszurd valóságában logikusabb, mint sok hagyományos krimi. Az biztos, hogy ha valaha felkérnek a bizottságba, az Aranybalta-díjat (amiért a hat hulla fölötti krimik szerzői versenghetnek), én odaítélem Kőhalmi Zoltánnak.