Ezzel a könyvvel a legnagyobb – sőt, igazából az egyetlen – problémám a címe volt. A Rókabérc, haláltúra arra emlékeztet, amikor egy külföldi filmnél a fordítók minden (szerintük) fontos információt bele akarnak erőltetni a magyar címbe, és az egy-két szavas eredeti címből olyan körmondat kerekedik, hogy alig fér ki a moziplakátra. Lehetségesnek tartom, hogy a haláltúrát itt is a kiadó tartotta fontosnak, mert csak önmagában a Rókabérc nem utalt volna a történet műfajára, pedig szerintem sokkal hatásosabb és elegánsabb lett volna. De egy könyvben nyilván nem a címe a lényeg, és a cselekmény szerencsére izgalmas, okosan és átgondoltan van felépítve, és kifejezetten érdekesen megírva.

A történet szereplői egy középiskolai baráti társaság, akik közel harminc éve minden évben együtt töltenek egy hosszú hétvégét. Az aktuális helyszín egy luxus vendégház egy völgy mélyén, mindentől távol, térerő és internet nélkül. Némi feszültségtől eltekintve az első este még a korábban megszokott mederben telik, de reggelre a társaság egyik tagját holtan találják. A halál oka nem egyértelmű, de felmerül a gyilkosság gyanúja. Addigra az időjárás miatt a rendőrség elérése lehetetlenné válik, így a nyomozást a társaság egyik tagja, egy ügyésznő veszi a kezébe. A feszültség folyamatosan fokozódik, további gyilkosságok is történnek, és a társaságban egyre erősebben felszínre törnek az eltitkolt, akár évtizedes konfliktusok.

A sztori kezdetén elég sok szereplőt kapunk, és bár a könyv elején fel vannak sorolva, eleinte kicsit nehéz követni, hogy ki kicsoda. Főleg úgy, hogy az egymáshoz fűződő kapcsolataikra (pl. házastársak, főnök-beosztott) a felsorolás nem igazán tér ki. Két-három fejezet alatt letisztázódnak a viszonyok, de addig elég sokat kell visszalapozgatni a bevezető felsoroláshoz, és nehezebb észrevenni a történetben elejtett utalásokat a később kibontakozó eseményekre.

A vendégházban 14 szereplő gyűlik össze, a könyv 14 fejezetből áll, és mindegyikben másik karakter szemszögéből látjuk az eseményeket. Ez a különleges történetmesélés érdekes színt vitt a történetbe, és nagyon szórakoztató volt olvasni. Ilyen sok karaktert „belülről” bemutatni nem egyszerű feladat, és bár a legtöbb esetben csak egy-egy szélsőségesebb tulajdonság volt kidomborítva az adott szereplőből, ez csak nagyon ritkán volt erőltetett vagy karikatúra-szerű. A legtöbb fejezetben a szerző ügyesen ábrázolta az egyes szereplők különböző látásmódját vagy beszédstílusát, és nagyon szórakoztató volt egyszer a kiégett munkanélküli, egyszer a mindenben jeleneteket látó színházi rendező, majd az egoista hűtlen férj vagy a művészlelkű önjelölt költő szemével nézni az eseményeket. Ráadásul ezek a szereplői nézőpontok nagyon jól átgondolt sorrendben követik egymást. Mészöly Ágnes ügyesen vezeti az olvasó figyelmét, és játszik azzal, hogy éppen a történések sűrűjébe csöppenünk, vagy kicsit távolabbról láthatjuk a legfontosabb eseményeket.

Abból, hogy minden szereplő szemszögét megismerjük, az is következik, hogy egy ponton a gyilkos fejébe is betekintést nyerünk. És bár ez a fejezet kifejezetten ügyesen van megírva, rutinosabb krimiolvasóknak valószínűleg nem fog gondot okozni a leleplezése. Érdekes módon a történet ennek ellenére sem válik kevésbé izgalmassá, sőt, a végén azok az olvasók is kapnak azért még egy csavart, akik helyesen tippeltek a gyilkos kilétére.

A Rókabérc, haláltúra alapszituációja a világtól elzárt, szűk helyen összegyűlt társasággal nem mondható eredetinek, de különleges szerkezete mégis egyediséget kölcsönöz a regénynek. Nagyon jól átgondolt, okosan megírt és szórakoztató történet, az általam eddig olvasott magyar krimik között szerintem a legjobbak egyike.