Ha feltennénk a kérdést, hogy mitől krimi a krimi, a legtöbb olvasó valószínűleg így foglalná össze: legyen benne egy (de inkább több) gyilkosság, izgalmas nyomozás sok lehetséges gyanúsítottal, majd a végén egy csavarral derüljön ki, hogy olyasvalaki a tettes, akire egyáltalán nem gyanakodtunk. Ezt meg lehet írni különböző stílusokban, de a lényeg a bűntény-nyomozás-leleplezés szerkezet. A krimi fogalma valójában ennél sokkal változatosabb. A harmónia tébolya a műfaj határán egyensúlyoz, de a Prae Kiadó egy merész, ám üdvözlendő döntéssel a Krimi Ma című sorozatában jelentette meg. Akinek a jó krimi a gyilkosságnál kezdődik, az ne ezzel a könyvvel kezdje a kortárs magyar bűnügyi irodalommal való ismerkedést. De ha valaki rugalmasabb, vagy szélesítené a látőkörét, bátran tehet egy próbát Pintér Tibor első regényével, mert egy jó könyvről van szó.

A történet két idősíkban, de azonos helyszínen, egy olasz múltú szlovén kisvárosban játszódik. A jelenkori szálon a történész Marco talál egy rejtélyes, régi eszközt, de foglalkozása ellenére fogalma sincs, hogy mi az. Elhivatott nyomozásba kezd, hogy kiderítse, mi lehet a kis ezüsttárgy. A kutatás a 18. század első felébe vezeti vissza, ahol a másik történetszál játszódik. Itt megismerjük a fiatal énekes tehetség Matteót és mesterét, az iskolai kórusvezető Maestro Domenicót, és bepillantást nyerhetünk a barokk operák és az akkoriban népszerű kasztrált énekesek világába.

A jelenkori szereplőkről nem tudunk meg túl sok mindent a regényben, de ez nem is zavaró. Ebben az idősíkban a nyomozás folyamata a lényeges, ami végig érdekfeszítő, és szépen, fokozatosan fonódik össze a múltban játszódó történettel. A fő hangsúly egyértelműen a múltbéli eseményeken van, a regény igazi főszereplői Matteo és a Maestro, és a kettejük egymással, valamint a zenével való kapcsolata.

A szerző, Pintér Tibor zeneesztéta, így A harmónia tébolyában végig nagy jelentősége van a zenének. A könyv fejezetcímei olasz zenei kifejezések, amelyek metaforikusan utalnak a bennük játszódó történésekre. A cselekmény is sok muzikális szakkifejezést tartalmaz, de laikusok számára sem zavaró módon. A regény bármilyen zenetörténeti tudás nélkül is könnyen érthető, a szakszavak és a szereplők beszédmódja inkább csak a hiteles és korhű hangulatfestést segítik.

Különleges módon a zene nem csak a halláshoz, hanem sokszor a látáshoz kötődően jelenik meg a történetben. A tehetséges Matteo fejében az éneke fény formájában, különböző képekben és színekben ölt testet. Ellenpontként a Maestro számára a zene tökéletessége a sötétségből fakad. A harmónia tébolya így a két főszereplőn keresztül valójában a fény és a sötétség örök ellentétéről szól.

A megszállott, tökéletességre törekvő mester és a neki kiszolgáltatott tanítvány kapcsolata lassan, de kérlelhetetlenül halad egy bűntény felé, ami – a jelenkori nyomozás mellett – a mű krimi jellegét adja. Ez a jelenet csak a könyv végén jön el, és a regény abszolút csúcspontja. Pintér Tibor nagyon plasztikusan, művészi finomsággal írja le a tett elkövetését. A bűntény bemutatása szinte elegáns, az elkövetőt már-már csodálni lehetne azért, ahogy precízen és maximális hittel teljesíti be élete munkáját, miközben az egész hihetetlenül groteszk és hátborzongató.

A harmónia tébolya atmoszférája magával ragadja az olvasót, miközben lassan halad a végkifejlet felé. Egy végtelenül szomorú történet a megszállottságról, és arról, hogy egy isteni tehetség hogyan mehet tönkre, ha ki van szolgáltatva egy középszerű – és valójában teljesen jelentéktelen – feljebbvalónak. Pintér Tibor regénye talán nem a megszokott felépítést követő bűnügyi történet, de mindenképpen érdekes színfoltja a kortárs magyar krimiirodalomnak.