Nagyjából öt évvel ezelőtt kezdtem el írni a Kortárs Krimi Blogot, és bár ez nem volt annyira rég, a hazai krimiirodalom helyzete akkor nagyon különbözött a maitól. Az azóta eltelt időben a műfaj ismertsége és elismertsége meredeken nőtt. Már nem az a kérdés, hogy van-e magyar krimi, mert egyértelműen van, és az olvasók is egyre többen tudnak róla. Másfelől ha azt a kérdést tesszük fel, hogy jó-e a magyar krimi, erre nem lehet kerek-perec igennel felelni.

Egyre több krimis tartalomgyártó foglalkozik hazai szerzők műveivel is, könyves portálokon, irodalmi folyóiratokban is jelen van a műfaj, illetve a közelmúltban elindult egy csak ezzel a témával foglalkozó podcast is. A mainstream médiában is fel-felbukkannak hazai bűnügyi regényekről szóló írások (bár ezek sokszor fájóan felületesek – pl. az Index cikksorozatának szerzője érezhetően úgy ír könyvekről, hogy nemhogy a kortárs magyar krimiről nem rendelkezik átfogó képpel, még az adott szerző többi művéről sincs fogalma, és a fáradságot sem veszi, hogy utánanézzen).

Ugyanakkor még mindig kevés az olyan hang, ami a gondokról is beszél. Akik szeretik és szurkolnak a magyar kriminek, sokszor hajlamosak túldicsérni. Ennek a jelenségnek én is része vagyok/voltam, de talán pár éve ez még szükséges volt ahhoz, hogy minél több olvasó merjen nyitni a hazai krimiirodalom felé. Ma viszont szerencsére már tartunk ott, hogy lehet, sőt kell a problémákról beszélni.

Ebben a posztban leírom, én hogyan látom a magyar krimi jelenlegi helyzetét. Tisztában vagyok vele, hogy a témák egy része nem specifikus probléma, hanem a könyvpiac egészéből fakad. Másrészt – bár a blogon keresztül a krimis világ sok szereplőjével kapcsolatba kerültem – a kulisszák mögé nem látok, a véleményemet egyszerű olvasóként írom. A posztot vitaindítónak is szánom, a leírtakkal kapcsolatban szívesen veszek bármilyen visszajelzést akár olvasóktól, akár a magyar krimit belülről ismerőktől.

A magyar krimi fellendülése és a kihagyott ziccerek

A kortárs magyar krimi felfutását hagyományosan Kondor Vilmos 2008-as Budapest noir-jától szokás számítani (bár ugyanitt említsük meg Baráth Katalint is – A fekete zongora alig egy évvel később jelent meg, és Dávid Veron alighanem már korábban megszületett az írónő fejében). Az ezt követő években olyan további szerzők fémjelezték a hazai krimiirodalmat, mint Csabai László, Kellei György, Böszörményi Gyula, Kolozsi László vagy Réti László, de évente alig néhány regény jelent meg. 2019-2020 körül aztán érezhető volt egy nagy ugrás, akkoriban olyan új, azóta is alkotó nevek tűntek fel a piacon, mint Mészöly Ágnes, Cserháti Éva, N. Nagy Zoltán, Szlavicsek Judit, Cserhalmi Dániel vagy Zajácz D. Zoltán. A paletta azóta további szerzőkkel bővült (pl. Gráczer L. Tamás, Hidas Bence, Patkó Ágnes, Mező Szabolcs), de ez a lista közel sem teljes, sőt, a mai napig bukkannak fel új arcok is. Mára stabilan kb. 25 magyar krimi jelenik meg évente, rengeteg különböző stílusban és alműfajban.

Ugyanakkor ezek között sajnos elenyészően kevés az igazán, időtállóan jó. És ebben az a legfájóbb, hogy a potenciál nagyon sok további könyvben meglenne, de az elsietett vagy hanyag utómunka miatt rengeteg mű kihagyott ziccer marad. A szerkesztés színvonala sok krimi esetében egyszerűen kritikán aluli. A zsánerben a legfontosabb alapvetés egy feszes, izgalmas és logikusan felépített bűnügyi történetszál, minden más elem ezután következik. Egy jó alapötlet vagy látványos körítés nem visz el bármit a hátán, a logikai szakadékok, a következetlenség vagy a hiteltelen karakterek élvezhetetlenné tesznek egy krimit, mégis rengeteg ilyesfajta hibákat tartalmazó mű jelenik meg a hazai piacon.

Nem tudom, hogy ennek mi az oka, a szerkesztők leterheltsége, vagy hogy kevés az olyan szakember, aki ismeri és érti a krimi műfaját. De túl sok olyan könyv kerül nyomdába, aminek abban a formában soha nem szabadott volna. És bár ezt a jelenséget sokszor a magánkiadókkal szokás társítani, egyáltalán nem csak azokra igaz.

A szerzők nehézségei

Jó, hogy sok hazai krimi jelenik meg, sőt, a piac szerintem még többet elbírna. De a mennyiségnek csak akkor szabad örülni, ha az minőséggel is párosul. Ha egy szöveg nem üt meg egy bizonyos szintet, maradjon a fiókban, vagy szánják rá a szükséges időt az alapos utómunkára, javításra. Fáj látni, amikor egy kiadó elkezd promózni egy előrendelhető könyvet, megvan a megjelenési dátum, a szerző pedig ezzel egy időben arról posztol, hogy még dolgozik a kéziraton. Természetes, hogy a kiadót elsősorban üzleti szempontok vezérlik, és a könyvet szeretnék a Könyvhét/Könyvfesztivál/karácsony előtt piacra dobni. De nehéz elhinni, hogy az ilyesfajta időnyomás nem árt a kézirat minőségének és a szöveggondozás alaposságának, és ez nem a szerzők hibája.

Az ő helyzetük egyébként sem egyszerű. Nagyon kevesen tudják ezt egy ennyire kicsi piacon főállásban csinálni, a legtöbben munka és magánélet mellett szakítanak időt az írásra, és az ezzel járó kutatásra, illetve egyéb tevékenységekre. Természetesen az lenne az ideális, ha az írónak csak az alkotómunka lenne a dolga. De a mai világban megkerülhetetlen tényező az (ön)marketing, ekkora zaj és konkurencia mellett semmi nem fogja saját magát eladni. A brandépítés viszont plusz teher a szerzők válán, és ehhez ugyan kapnak a kiadóktól több-kevesebb segítséget, valószínűleg nem annyit, amennyi szükséges lenne.

Minden bizonnyal nem is véletlen, hogy a magyar krimiírók körében szembeszökően gyakori a kiadóváltás. Hogy emögött pontosan mi van, azt olvasóként természetesen nem tudom. De az látványos, hogy a kiadók nem igazán használják ki a hazai szerzőikben lévő lehetőséget, hogy minél több eseményen szerepeltessék őket, ahol találkozhatnak olvasókkal, és népszerűsíthetik a műveiket. A személyes kapcsolódás lehetősége előny lehetne az írók kezében a külföldi konkurenciával szemben, és van is egyre több program, író-olvasó találkozó, de ezek nagy részét láthatóan a szerzők szervezik meg saját maguknak, a kiadójuk nem ad hozzá segítséget.

A Krimifesztivál szerepe

Az egyetlen rendszeres magyar krimis program a Krimifesztivál, ami nagyon jó, hogy van, és úgy tűnik, gyökeret is vert a veszprémi Holtszezon programjában. De közelebbről megnézve itt is vegyes a kép. Az érdeklődés egyértelműen megvan rá, a szervezők próbálnak fejlődni (pl. az idei beszélgetések már visszanézhetők Dóriii könyvei YouTube-csatornáján). Közösségi szempontból is maximálisan jól működik, kiváló platformot biztosít arra, hogy az írók az olvasókkal és egymással találkozzanak. A panelbeszélgetések terén ugyanakkor a fesztivál még mindig nem akar, vagy nem mer több lenni többszemélyes könyvbemutatók soránál, pedig potenciál lenne benne.

Szerintem rég nem ott tartunk, hogy egy 2026-os magyar krimifesztiválon még mindig Agatha Christie-re kelljen felfűzni egy beszélgetést. És érthetetlen, hogy még ha elő is kerül egy olyan népszerű és mindig aktuális téma, mint a true crime, miért nem releváns tartalomgyártókat hívnak meg, mint pl. a hazai valós bűnügyek feldolgozásának megkerülhetetlen alakja, Dulai Péter. Vagy Dr. Kovács Lajos, A mór megtette című könyv szerzője, amit hosszú idő után pont az idei fesztivál időpontja körül adtak ki újra. Ezzel nem bántani akarom a szervezőket, akik biztosan sok munkát tesznek a Krimifesztiválba. De azt gondolom, a beszélgetésekben bátrabb és aktuálisabb témákat kellene feldolgozni, illetve nagy szükség lenne több hasonló programra, lehetőleg Budapesten.

Az átfogó, objektív értékelés hiánya

Mi az, ami még jót tenne a magyar kriminek? A legkézenfekvőbb válasz erre az, hogy mi, olvasók, vegyünk és olvassunk minél több könyvet a műfajból, lehetőleg a jókat. De azt, hogy mi mennyire jó, nem is olyan egyszerű eldönteni. Ez eleve egy szubjektív dolog, a blog olvasóival beszélgetve néha megdöbbentő számomra, hogy ugyanaz a szöveg hányféleképpen tud lecsapódni különböző emberekben. Illetve tájékozódni sem egyszerű, mert sokszor messze nem a legjobb szerzők vagy könyvek kapják a legnagyobb publicitást.

Ezen a problémán szerintem sokat segíthetne egy „Év magyar krimije” díj, amire bőven megérett a hazai piac. Ha létrejönne egy ilyen kezdeményezés, és megfelelő nyilvánosságot is kapna, segíthetne az olvasók figyelmét a tényleg minőségi krimik felé fordítani. Ugyanakkor ennek a gyakorlati megvalósítása problémákba ütközik. A közönségszavazás nem jó út, az nem szól másról, mint hogy kinek van a legnagyobb aktív követőtábora, és a szavazók nagy része a jelöltek közül jó, ha egy-két művet olvasott.

Mindenképp egy objektív, szakmai szempontok szerint kiosztott elismerésre lenne szükség. Ennek mind odaítélésére, mind átadására kézenfekvő lehetne a Krimifesztivál, és az egyik szervező, Kálai Sándor az egyik olyan szakember, aki maximálisan alkalmas is lenne arra, hogy egy ilyen díj zsűrijében részt vegyen. Ugyanakkor két szervezőtársa, Cserháti Éva és Patkó Ágnes maguk is krimiírók, és nyilván nem lenne elegáns dolog saját maguknak díjat osztogatni, ha egyszer az egyikük írná meg az év magyar krimijét. Valószínűleg pont abban a stádiumban van a hazai krimiirodalom, hogy bár már szükséges lenne egy ilyesfajta díj, a szakma még kicsi ahhoz, hogy kinőjön belőle egy olyan platform, ami ezt megvalósíthatná.

Összefogás

Ami szintén fontos lenne a magyar krimi fejlődéséhez, az a szerzők szorosabb együttműködése, egymás segítése. A hazai krimiírók még messze nem egymásnak jelentenek konkurenciát. Inkább az lenne a cél, hogy minél több olvasó nyisson a magyar krimi egésze felé, mert ebben bőven rejlenek még tartalékok. Igaz, van azért példa arra, hogy a szerzők segítik egymás munkáját, vagy pl. posztolnak a pályatársakról is a saját követőik felé. És bár nincs ebből sok, szerencsére egyre több ilyet tapasztalok, amit nagyon jó látni.

Ugyanakkor külső szemlélőként teljesen érthetetlen, hogy amikor a közelmúltban egy író kutatást készített a hazai krimiolvasók preferenciáiról, a kérdőívet senki nem osztotta meg a kollégák közül. Pedig az eredmény talán számukra is érdekes lehetett volna, és messze ők tudták volna a legnagyobb releváns célcsoportot elérni, hogy a felmérést minél többen kitöltsék. (A tanulmány ettől függetlenül elkészült, az Alföld folyóirat oldalán olvasható.)

Ami biztos, hogy krimi, és magyar krimi mindig lesz. A zsáner évszázados töretlen népszerűsége nem véletlen. A krimi egy látlelet a korról és a társadalomról, ami rengeteg mondanivalót tud közölni, szórakoztató köntösbe csomagolva. És vitathatatlan, hogy a magyar krimi korábban talán soha nem látott reneszánszát éli, sokszínűségét tekintve mindenképp. Az alapvető irány nem rossz, és további lehetőség is rengeteg van benne. De elengedhetetlen, hogy legyen diskurzus a problémákról is, és tegyünk ellenük.