Az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg N. Nagy Zoltán ötödik regénye, a Fekete Labirintus. A könyv bemutatóján én kérdezhettem a szerzőt az írás kulisszatitkairól, az alábbi poszt az ott elhangzott beszélgetés leirata.

Előző könyved, a Lelkek őrzője végén Gálfi Csaba vezetésével összeállt egy új nyomozócsoport, ami régi megoldatlan gyilkosságok ügyében nyomoz. A csapat első esete rögtön több szempontból is nehéz. Ketten személyesen is érintettek benne, hiszen Gálfi régi társa és Törőcsik Dóra apja, Törőcsik Zsolt az áldozat. Ráadásul ez egy klasszikus bezárt szoba rejtély, és abból sem akármilyen, mert a helyszín egy rendőrségi épület, egy belülről zárt kihallgatószoba. Ez az izgalmas helyszínválasztás talán nem csak a tettesnek volt nehezítés, hanem esetleg neked íróként is? Arra gondolok, hogy egy rendőrségi épületbe például nem olyan egyszerű fegyvert becsempészni, kreatívnak kellett lenned.

Én mindig is szerettem volna egy bezárt szoba rejtélyt írni. A Babits-gyilkosságokban ez nyilván nem biztos, hogy megvalósulhatott volna. De amikor a Lelkek őrzőjét írtam, már terveztem a következő kötetet is, és már ott elrejtettem az ide vezető szálakat.

A helyszínre nem gondoltam plusz nehezítésként. Csak abban gondolkodtam, hogy ha már bezárt szoba, az legyen a rendőrségen belül, ez volt az egyik alapkoncepciója az egésznek. Illetve a történetet úgy akartam felépíteni, hogy a nyomozók mindig körbe-körbe járjanak. Tehát hogy akárhova is mennek a sztoriban, mindig térjenek vissza ugyanazokra a helyszínekre, mint egy labirintusban.

A történet során hamar kiderül, hogy az ügy jóval túlmutat ezen az egy gyilkosságon. Törőcsik Zsolt egy titokzatos elkövető, az Alakváltó után nyomozott, és a jelek szerint azért halt meg, mert túl közel került hozzá. Mi az, amit a történet kezdetén tudni lehet az Alakváltóról?

Ő egy olyan elkövető, akinek az áldozatait sosem találták meg, viszont az eltűnések helyén mindig szándékosan ott hagy egy nyomot, két kutya összesodort szőrét. Valaki a rendőrségen egyszer olvasott arról, hogy indián regényekben szerepelnek alakváltó sámánok, akik gonosz lénnyé tudnak változni. Ebből szövődött köré rendőrségi berkekben egyfajta legenda, és innen kapta a nevét az Alakváltó. Akiről igazából semmit nem lehet tudni, hiszen az áldozatai nem kerültek elő, és az eltűnt embereket látszólag nem is köti össze semmi.

Ez egy közel húsz éve tartó ügy, az eltűnések akkoriban kezdődtek, de Gálfiéknak most alig több, mint egy hetük van arra, hogy megoldják, mert a rendőrségen belülről is gördülnek eléjük akadályok. Te mindig nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy a nyomozás folyamatát és az azzal összefüggő bürokráciát hitelesen mutasd be. A Fekete labirintusban szereplő, rendőrségen belüli harcok és feszültségek mennyire vannak jelen a valóságban?

Szerintem aki dolgozott már hivatásos szervezetnél, az tudja, hogy ez a fajta nyomás, a folytonos átszervezések, ide-oda vezérlések, illetve hierarchiából adódó ellentétek jelen vannak. Ezt mindenképpen szerettem volna megjeleníteni. Minden könyvben szerepel valami hasonló szituáció, mert azt gondolom, hogy az olvasóknak is érdekes, ha van egyfajta plusz nyomás a nyomozókon, hogy eredményt kell felmutatniuk. Ez egy további feszültségforrás a gyilkos utáni hajsza mellett.

Zsolt a halála előtt érezte, hogy veszélyben van, mert közel jutott az Alakváltóhoz. Számolt azzal, hogy esetleg nem éli túl, ezért hátrahagyta a felderített információkat, de arra az esetre, ha valami rossz kezekbe kerülne, elszórva és rejtvényes formában.

Ezek a rejtvények elképesztően jók, én borzasztóan élveztem, hogy a rendőrökkel együtt lehetett rajtuk törni a fejem. Változatosak, különböző nehézségűek, szerintem midenkinek tartogatnak sikerélményt, de kihívást is. És külön jó, hogy még ha valaki mindet meg is fejti, akkor sem utalnak a gyilkos személyére közvetlenül, tehát azt még mindig lehet találgatni. Ezeket hogyan alkottad meg? Volt már ilyesmiben rutinod?

Nem. Viszont nagyon szeretem az ilyen típusú krimiket, amiben van egy olyan feladvány is, szórejtvény, logikai játék, bármi, amin az olvasó is gondolkodhat. Ez a valóságtól nyilván egy kicsit távol áll, de én ezeket mindig is szerettem, és azt gondoltam, most írok egy olyan könyvet, amiben vannak ilyen rejtvények is. Előre tudtam, hogy milyen típusú feladványokat szeretnék, de hosszú ideig dolgoztam a megalkotásukon, hogy később a szövegbe is szervesen illeszkedjenek.

Ezekben a rejtvényekben fontos szerepet kapnak József Attila versei. Első regényed, a Keselyű után vetted elő újra a költészeti vonalat, de ezúttal eltérő megközelítésből szőtted a történetbe. Miért pont József Attilát választottad?

Babits mellett József Attila a másik kedvenc költőm. A Babits-gyilkosságokban a verseknek más volt a jelentése, ott a gyilkos személyéhez kötődtek, ő használta fel őket. Ebben a kötetben viszont egy teljesen más oldalról mutatkoznak meg, itt a szövegek értelmezése az, ami a megoldás felé visz, és eljuttathat a gyilkoshoz. Remélem, az olvasók jól fogadják majd, mert hallottam már olyan véleményt, hogy ez csak gyenge utánzata lesz az első könyvnek.

Ha ez számít, szerintem nagyon nem az.

És ezeket a költeményeket hogyan szőtted bele a rejtvényekbe? Vannak kedvenc verseid, és azok köré találtál ki egy feladványt, vagy tudtad, hogy milyen megfejtésre szeretnél utalni, és ahhoz kerestél egy megfelelő részt József Attila életművéből?

Igazából mindkettő. Valóban vannak a könyvben olyan versek, amiket nagyon szeretek, de a rejtvények felépítéséhez sok másikat is el kellett olvasnom. Ezzel is rengeteg időt töltöttem a szöveg megírása előtt, József Attila sok olyan versével foglalkoztam, amik kevésbé vannak köztudatban.

Beszéljünk a könyv címéről. A labirintus motívuma rengetegszer felbukkan a regényben, nagyon sok mindenre utalhat, már csak a helyszínek közül is. Az Alakváltónak van egy rejtekhelye, ez elég hamar kiderül. Ez a Fekete Labirintus, de a legvégéig nyitott kérdés, hogy pontosan mi is ez, a fővárosi metróhálózat, a budapesti pincékben rejtőző bunkerrendszer, vagy egy vidéki bánya. Ezeket mind bejártad?

A felsőpetényi bányában jártam. Oda bárki bemehet vezetett túra keretében, ami egyébként nagyon érdekes. Például van olyan különleges kristály, amit ha UV-lámpával megvilágítanak, akkor sötétben ábrákat rajzol ki a járatok falára. Voltunk ott egy kiránduláson, és annyira megtetszett, hogy arra gondoltam, a Fekete labirintus egy része játszódhatna ott. Az egész hegyet behálózzák ezek a tárnák, nagyon sok le van zárva, ami olyan képzetet kelt, hogy ott akár el is rejtőzhetne valaki.

A budapesti helyszínek közül a bunkerrendszer és a metróhálózat is értelmezhető egyfajta labirintusként, ha a város térképe alá képzeljük őket. De itt nem lehet bejutni semmilyen lezárt folyosóra. Nyilván a metróállomásra igen, de amikor megpróbáltam bejutni egy elzárt területre, a BKK-tól azt a választ kaptam, hogy sajnos ez nem lehetséges.

Milyen rétegei vannak még a történetnek, amire utalhat a labirintus?

A gyilkos rejtekhelye mellett a második a főszereplő, Gálfi lelke, ami a felesége halála óta szintén egy fekete labirintus. Ebből próbál kitörni, bár igazából ő építette saját magának. Az ő lelki vívódása is felfogható egyfajta útvesztőnek. A harmadik pedig az Alakváltó utáni hajsza. A rendőrök nagyon sokáig nem találják a felé vezető utat, ugyanazokat a helyszíneket járják be újra és újra, igazából a gyilkos akaratának megfelelően.

Gálfi mellett Törőcsik Dórának sem könnyű ez az ügy, hiszen az apja gyilkosát keresik. Kettejük traumái, amiket tíz éve cipelnek magukkal, ebben a könyvben érnek és sűrűsödnek össze, de talán egymásban találnak valamiféle kapaszkodót. Pedig a kapcsolatuk nem indult egyszerűen a Lelkek őrzőjében.

Ők mindketten sérült emberek, de szükségük van egymásra. Dórának megölték az apját, de már Zsolt halála előtt is elég hányattatott családi élete volt. Gálfinak pedig a felesége halála miatt nem lett gyereke, nincs családja. Eleinte nagyon távolságtartóan közelítenek egymáshoz, de azt próbáltam – most már több könyvön keresztül – bemutatni, hogy hogyan omlanak le köztük ezek a falak, és lassan egyfajta apa-lánya kapcsolat alakul ki köztük.

A Fekete labirintusban Dóra anyját is megismerhetjük, aki elég nehéz eset, a kapcsolatuk nem egyszerű. Rajtuk, de más szereplőkön keresztül is előkerül a történetben a diszfunkcionális családok témája, ami már a korábbi könyveidben is többször fókuszba került. Ennek mi az oka?

Azért szeretem ezt megjeleníteni, mert nagyon sok olyan emberrel találkozom, aki valamilyen trauma miatt szenved, ami gyerekkorában érte őt. A felszín alatt nagyon sok család nem normálisan működik, és ez olyan töréseket okozhat, ami az ember egész életére kihat. Az, hogy erről írok a könyveimben, egyfajta társadalmi üzenet, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy fontos lenne ezzel foglalkozni.

Van a könyvben egy érdekes mondat: „Ne menjünk le néhány magyar krimi színvonalára.” Ezt miért érezted fontosnak beleírni? És azt említsük meg, mert nem tudom, mennyire köztudott rólad, hogy te minden, vagy majdnem minden megjelenő magyar krimit elolvasol. Tehát nem a levegőbe beszélsz, amikor krimikről mondasz véleményt.

Most már azért kevesebbet olvasok el, pont a problémák miatt. Nagyon sok krimi jelenik meg mostanában Magyarországon, és én azt gondolom, hogy a mennyiség sokszor a minőség rovására megy. Ezzel a mondattal erre akartam utalni, mert úgy vélem olvasóként és szerzőként is, hogy sok író szövegén lehetne javítani. Nem tudom, mi annak az oka, hogy sok olyasmi is megjelenik, aminek nem kellene. De több olyan olvasói visszajelzéssel is találkozom, ami arra utal, hogy nem minden magyar krimi üti meg a megfelelő színvonalat.

Az idézett mondat egyébként Gálfitól hangzik el, ezek szerint ő olvas krimit? Ez számomra meglepő volt.

Igen. Az a jó a könyvekben, hogy a szereplőkről nem tudunk meg mindent. Maradnak az életüknek olyan részei, amit csak sejteni lehet, és ennek lehetnek meglepő részei.

És milyen krimiket szeret Gálfi Csaba?

A Babits-gyilkosságokat. Azt nagyon szereti.

Két éve, amikor megjelent az Idegen tollak, többször is nagyon határozottan kijelentetted, hogy azt a sorozatot lezártad, Keselyű Richárd történetének vége van, és egy teljesen új dologba kezdesz. Aztán már a Lelkek őrzője is egyértelművé tette, hogy ez mégis ugyanaz az univerzum, most pedig a Fekete labirintusban ugyan még mindig óvatosan, de egyre határozottabb szálakkal fűzöd ezt a sorozatot a Keselyű-trilógiához. Mi változott az elmúlt két évben, ami miatt meggondoltad magad?

Nem biztos, hogy meggondoltam magam, lehet, hogy eleve így találtam ki az egészet, csak azt mondtam, hogy vége lesz. De a viccet félretéve, egyrészt tudom, hogy az olvasók őt nagyon szeretik. Másrészt az elmúlt két évben elkezdett hiányozni Richárd személye. Ezek miatt gondoltam úgy, hogy néhány ponton hozzá is kötöm ezt a könyvet.

A Fekete labirintust egy bizonyos Richárdnak ajánlottad, ez ő? Illetve a köszönetnyilvánításban is megemlíted Keselyűt.

Ez ő, igen, ez a kötet neki szól. Aki olvasta az összes könyvemet, az találhat több olyan kapcsolódási pontot a Fekete labirintusban, ami visszavezet az elsőhöz, vagy Keselyű Richárd személyéhez. Ezért van ez az ajánlás, és ezért mondtam neki is köszönetet.

Ha Keselyű valóban létezne, leülnél vele sakkozni? Úgy tudom, az közös hobbitok. És ha igen, melyikőtök nyerne?

Ha létezne, persze. Nem lenne félnivalóm, én teremtettem őt. De azt nem tudom, ki nyerne.

A Fekete labirintusban is van egy karakter, aki bár a másik oldalon áll, engem bizonyos szempontból Keselyűre emlékeztetett. Richárd A Babits-gyilkosságokban alig szerepel személyesen, leginkább beszámolókból és a tetteiből ismerhetjük csak meg, mégis borzasztó erős a jelenléte. Ebben a könyvben Törőcsik Zsolt az, aki bár halott, a hátrahagyott üzeneteken keresztül nagyon határozottan kirajzolódik a személyisége, és egy elképesztően izgalmas karakter. Vele vannak esetleg további terveid? Például egy múltban játszódó spin-off, vagy hasonló?

Nem tervezek ilyet. De egyébként engem is meglepett, amikor ezeket a részeket írtam, hogy mennyire életre kelt az ő személye. Nem gondoltam, hogy így lesz, ahogy annak idején Gálfiról sem gondoltam, hogy lesz egy saját sorozata, mégis ez már a második könyv, aminek ő a főszereplője. A karakterek időnként kinövik magukat. De Zsolttal nem tervezek ennél többet, szerintem pont ez a varázs veszne el, ha jobban belemennék az ő kalandjaiba.

Az utószóban leszögezed, hogy nem használtál mesterséges intelligenciát a könyv megírásához, pedig a rejtvényekhez akár kézenfekvő is lehetett volna. Ezt miért érezted fontosnak kiemelni?

Szerintem mindenki tapasztalja, hogy mennyire eluralkodott az életünkben a mesterséges intelligencia. Egyre több social media bejegyzésben szerepelnek olyan szövegek, amiket szinte egyértelmű, hogy AI írt. És nem szeretném, hogy ez beszivárogjon az írói munkába is úgy, hogy a szerző helyett írja meg a szöveget.

Nyilván sok mindenre lehet használni mesterséges intelligenciát. Kutatásokat, internetes adatgyűjtéseket megcsinál helyettünk egész jól, bár duplán ellenőrizni kell, mert lehetnek benne téves információk. De például az Amazonon már elterjedőben van, hogy egy könyvet teljes egészében azzal íratnak meg. Én ezt nem szeretem, az AI ne vegye át a kreatív munkát helyettem. Erre hívtam fel a figyelmet a könyv végén.

A beszélgetés végén N. Nagy Zoltán a nézők kérdéseire válaszolva még sok érdekességet elárult.

Egyelőre nem tervez további költészeti szálat a könyveibe, verseket sem szokott írni, de már két további regény vázlata megszületett a fejében.

A korábbi műveit határozott tervek alapján írta, a Fekete labirintusban viszont többet hagyatkozott a megérzéseire. Az áldozat, Zsolt és a gyilkos fejezeteit is úgy írta meg, hogy szabadjára engedte a szereplőket, ami érdekes és jó élmény volt számára.

A legjobb krimi, amit eddig olvasott, Donato Carrisi Démoni suttogás című regénye, magyarok közül pedig Kristóf Attilától A menyét éjszakája.

A beszélgetést ezúton is még egyszer köszönöm N. Nagy Zoltánnak!