A Sellő titka eseményei óta a K.É.Z. elvesztette egyik ujját. Vanda szerződése lejárt a rendőrségnél, és a magánnyomozói pályát fontolgatja. Meg is lenne az első megbízása: barátja, Takaros Tamás „Taki”, a pártalapításra készülő feltörekvő politikus felkéri Vandát, hogy nyomozzon 1974-ben eltűnt nagymamája megoldatlan ügyében. Taki azt feltételezi, hogy a nagymamáját megölték. Néhány nappal a nyomozási megbízást követően az alakuló párt fiatal vezetői részt vesznek egy szabadulószobás játékban. A játék hevében Taki a sajátja helyett beleiszik egy társa nutellás kávéjába, és súlyos mogyoróallergiája miatt anafilaxiás sokkban meghal.

Tragikus baleset történt, vagy valaki szándékosan babrált a kávéspoharakkal? Ha gyilkosság történt, köze van a nagymama ügyében indított nyomozáshoz? Vagy politikai indíték áll mögötte? Vanda a ’70-es évekbeli ügy mellett már a szabadulószobás esetre is keresi a válaszokat, miközben a rendőrség részéről korábbi kollégái, vagyis a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapata veszi kezébe az ügyet.

A zárt szobában, kevés lehetséges elkövetővel történő gyilkosság igazi krimiklasszikus, és mindig izgalmas alaphelyzetet eredményez. Ilyenkor reflektorfénybe kerül a gyanúsítottak személyisége, és Cserháti Évában ezúttal sem csalódunk. Az öt gyanúsított mind megfelelően kidolgozott, hihető karakter, és érdekesek az egymáshoz és az áldozathoz fűződő viszonyaik.

A lehetséges elkövetők (és az áldozat) egy alakuló párt vezetősége, ezáltal a Szabadulószoba kicsit mélyebben érinti a politikát is. A szerző szerencsére elegánsan, látványos állásfoglalás nélkül kezeli ezt a kényesnek számító témát. A megismert politikusok egyike sem fekete vagy fehér, de ilyen szempontból az áldozat karakterét érdemes leginkább kiemelni. Takit a könyv elején egy jó ügyekért harcoló, lánglelkű fiatal vezetőként ismerjük meg. A regény végére az áldozat egy önző, manipulatív, törtető figurává változik, és miközben a hozzá közel állók szemén keresztül jobban kiismerjük őt, érdekes képet kapunk a nők politikai mozgalmakon belüli helyzetéről és súlyáról is.

Cserháti Évától nem újdonság, hogy krimi köntösbe bújtatva mélyebb – és leginkább nőtörténeti – témákat is feszeget. Ezúttal a ’74-ben eltűnt nagymama kapcsán kerülnek elő az akkoriban működő abortuszbizottságok, illetve a terhességmegszakítás témája a múltban és a jelenben. Továbbá megismerhetjük a Nagykőrösi Konzervgyár sajátos, és mai szemmel nézve elég különös világát is. Ezek a múlttal kapcsolatos részek A Sellő titkához hasonlóan itt is a fő történetszálba beszúrva jelennek meg, de az előzményhez képest jobb szerkezetben. A Szabadulószobában csak rövid cikkeket, orvosi vagy rendőrségi jegyzőkönyveket kapunk. Ezek a kis szemelvények kevésbé törik meg a történet ívét, de nagyon jól érzékeltetik a kor hangulatát.

A Sellő titka után nagyon vártam a K.É.Z. tagjaival való újabb találkozást, és nem is kellett csalódnom. Mind az öt karakter továbbra is nagyon szerethető, és élvezetes volt látni a csapaton belül zajló történéseket és játszmákat. A nyomozócsoport nem mentes konfliktusoktól, de jó volt látni, hogy a közös, külső ellenféllel szemben hogyan tudnak tétovázás nélkül, spontán módon összezárni. (A könyvet még nem olvasóknak ez nem fog sokat mondani, de részemről nagy köszönet Cserháti Évának az abszurd és zseniális „Kopaszok És Zsaruk VS. Bartos százados” jelenetért, hangosan nevettem rajta)

A főszereplő nyomozók mellett a regényben kifejezetten sok érdekes mellékszereplőt is megismerhetünk. A gyanúsítottak és tanúk között izgalmas életutak rajzolódnak ki, és többféle megvilágításban is előkerülnek a szülő-gyerek, vagy nagyszülő-unoka viszonyok.

Ennyi minden mellett talán nem is csoda, de én azt éreztem a regény olvasása közben, hogy pont a bűnügyi szál szorult kicsit háttérbe. A nyomozás folyamata végig jelen volt a többi téma között, de nekem hiányoztak belőle az olyan szórakoztató színfoltok, mint pl. A Sellő titkában a játék a kutyanevekkel. És a könyv végén nekem mind a jelen-, mind a múltbeli ügy megoldása egy kicsit csalódást okozott.

Ettől még a Szabadulószoba egy jó krimi, amiben tovább körvonalazódik egy nagyon szerethető nyomozócsapat története, és a szerző egyedi stílusa is. Cserháti Éva könyvei a bűnügyi téma mellett nagyon sok réteget és mondanivalót tartalmaznak, és látszik, hogy a megírásukat rengeteg kutatómunka kísérte. A folytatás A Sellő titkához talán nem ér fel, de akinek az tetszett, annak a Szabadulószoba is kötelező olvasmány.