A négy éve megjelent Keselyű az egyik legjobb magyar krimi, így a folytatás kapcsán valószínűleg sokakban merül fel a kérdés, hogy a Madárember megérte-e a hosszú várakozást? A válasz határozott igen. Ha N. Nagy Zoltánnak ennyi időre volt szüksége, hogy ilyen minőségű folytatást írjon a A Babits-gyilkosságokhoz, akkor olvasóként azt mondom, érdemes volt éveket várni rá.

A Madárember tökéletes második rész, nemcsak tovább szövi, hanem bővíti, mélyíti is a Keselyű történetét. Egy nagyon erős felütésben, rögtön az első oldalakon teljesen más kontextusba helyezi az első rész nyitójelenetét. A könyv végére pedig több mozzanatot és szereplőt is egészen más színben láttat, mint ahogyan az első könyvben megismerhettük őket. Ezek miatt az olvasást mindenképp érdemes a Keselyűvel kezdeni, sőt, az emlékek felfrissítése miatt akár az előzmény újraolvasását is ajánlom a második rész előtt.

A Madárember fél évvel az első rész után veszi fel a történet fonalát. Az akkori balul sikerült nyomozás után Steinhardt Mónikát a Körözésfelügyeletre száműzték a rendőrségen belül. A Dunából előkerül egy korábban eltűnt kisfiú holtteste, a kezében egy madártollal. Az eset kapcsán Steinhardt megvizsgál régebbi hasonló ügyeket, és egy sorozatgyilkos nyomára bukkan, aki évente elrabol és a Dunába öl egy gyereket. Eközben Szigeti Zalán arra gyanakszik, hogy Keselyű Richárd, a Babits-gyilkosságok elkövetője talán mégis életben van. Fél, hogy még mindig veszélyben lehet, ezért Steinhardthoz fordul. Kettejük ügye pedig összekapcsolódni látszik, amikor kiderül, hogy a halott fiú kezében talált toll egy keselyűtoll…

A gyerek áldozatok miatt a Madárember sötétebb hangulatú, mint az első rész. A bűncselekményeket nem részletezi öncélúan, sőt, a súlyosságukhoz képest sokszor egész kíméletesen, nagyrészt a képzeletre bízva tárja az olvasó elé. De maga a téma így is pont elég felkavaró és szomorú, legfőképp azért, mert a gyermekbántalmazás és -kereskedelem sajnos nagyon is valóságos probléma.

A sötétebb tónus mellett a történetben feszültségből sincs hiány. A könyvet szinte képtelenség letenni, és ez a nyomozás fordulatai mellett Keselyű Richárd karakterének köszönhető. Ami figyelemreméltó írói bravúr, tekintve, hogy az idős sorozatgyilkos a regény nagy részében csak említés szintjén szerepel. Keselyű személyében N. Nagy Zoltán egy annyira szuggesztív karaktert teremtett, hogy a puszta gondolata is képes félelmet ébreszteni, akár olyan hétköznapi tárgyaktól is, mint egy utcanévtábla. Keselyű hátborzongató jelenléte olyannyira belengi a könyv egészét, hogy a történetnek láthatatlanul is szinte ő a főszereplője.

Ez a feszültség a nyomozás során folyamatosan jelen van, pedig a cselekményben elég sok szál felbukkan. Talán ez a Madárember egyetlen apróbb hátránya: nagyon sok mellékszereplővel dolgozik, akiket egy idő után nem könnyű számon tartani. De a történetben mindennek és mindenkinek van funkciója. A sok szál a könyv végére összeáll egy tökéletesen egységes, izgalmas mintázatú szövetté, amiben a legkisebb részlet is a helyére kerül, és minden összefügg mindennel. Ha egy dolgot kell kiemelnem, akkor ez a részletgazdagság és összetettség N. Nagy Zoltán legfőbb erőssége: ennyire átgondolt és kerek történetet nagyon kevés krimiben lehet olvasni.

Egy trilógia második részének jut sokszor a leginkább hálátlan feladat, de a Madáremberen ez egyáltalán nem látszik. Amellett, hogy méltó folytatása a zseniális Keselyűnek, önmagában is tökéletesen megállja a helyét. Sőt, még arra is képes, hogy a végén néhány jól irányzott cliffhangerrel szinte zárójelbe tegye saját magát az előzménnyel együtt, és úgy megágyaz a harmadik résznek, hogy legszívesebben azonnal szaladnék érte a könyvesboltba.

Két kötet után egyértelműen kimondható: N. Nagy Zoltán könyveinek a krimik legfelső polcán van a helye. Aki olvasta a Keselyűt, annak garantálom, hogy a Madárember után még jobban várja majd a harmadik részt, mint amennyire eddig várta a másodikat. Aki pedig eddig kihagyta A Babits-gyilkosságok sorozatot, mindenképp pótolja be, biztosan nem fog csalódni.

(A könyvért köszönet N. Nagy Zoltánnak.)