Az elmúlt évek számai alapján a magyar krimik kb. harmada magánkiadásban jelenik meg, így régóta terveztem foglalkozni ezzel a témával a blogon. Ezért is örültem, amikor Boltsek Erik megkeresett, hogy írjak első könyvéről, a Párhuzamos létezésről. Igaz, ez a regény elsősorban fantasy, de vannak krimis/thrilleres elemei, történetszálai is. És egyrészt a szerző fantáziája és szövevényes története olyan, amire a fantasyt kedvelőknek érdemes odafigyelni, másrészt szépen megmutatja, hogy mi (lehet) a probléma a magánkiadással.

Az Egyesült Államokban játszódó történet egy balul elsült romantikus hétvégével kezdődik, ami után a főhős, Gary kómába kerül. A baleset homályos körülményei után Gary húga, Agnes, illetve az ő rendőr barátnője, Emma kezdenek nyomozni. Képbe kerül több, a jelenben és a múltban történt brutális gyilkosság, illetve kiderül, hogy Gary állapota sem egészen az, aminek elsőre tűnik. És a háttérben egyre többször bukkan fel a rejtélyes Álomkör, ami a szálakat titokban mozgatja.

Spoiler nélkül nem igazán lehet ennél többet elmondani, de az biztos, hogy a Párhuzamos létezés nem egy kiszámítható történet. Boltsek Erik elképesztő fantáziával rendelkezik, és ahogy a világát elénk tárja, rengeteg szereplőt mozgat, több dimenzióval és idősíkkal dolgozik. Ennyi szálat kézben tartani és jól összeszőni egy tapasztalt írónak is kihívás lenne, elsőkönyvesként pedig kifejezetten bátor vállalás volt. Sajnos nem is sikerült a tökéletes kivitelezés, a szövegen érezhető az író rutintalansága.

Ilyen sok történetszál esetében mindig kényes kérdés a könyv szerkezete. Nagyon fontos, hogy a fejezetek, így az információk megfelelő sorrendben és időben jussanak el az olvasóhoz. Ez itt nem mindig sikerült, az összefüggések túl lassan bontakoznak ki, így a sztori csak kb. a könyv harmadánál indul be igazán. Amíg nincs meg a nagyobb kontextus, nem minden történetszál egyformán izgalmas, nehéz a sok szereplőt és részletet elhelyezni a sakktáblán, és könnyen elsikkad a világ részletgazdagsága is.

Bár ez talán a krimi iránti elfogultságomnak is köszönhető, de én az elején mindig sokkal jobban vártam Agnes és Emma kézzelfoghatóbb, nyomozós fejezeteit Gary látomásaival szemben. Utóbbiakat addig, amíg nem lehet érdemben tudni, hogy mi történik valójában a főhőssel, nehéz követni. Pedig ezek a fejezetek érezhetően kiemelt jelentőséggel bírtak az író számára, Gary az egyetlen karakter, akit E/1-ben szólaltat meg, és a történetszála rengeteg részletet vonultat fel Boltsek Erik világából. Olyan sokat, amiből mindent első, de valószínűleg második olvasásra sem lehet kívülállóként észrevenni. És Gary fejezetei egyébként zseniálisan adják vissza az álmok zavarosságát és szürrealitását, csak – különösen a könyv első harmadában – túl hosszúnak érződnek.

A hangsúlyokat máshol sem sikerült mindenhol jól eltalálni, egy-egy fontosabb résznél vártam volna még több leírást vagy magyarázatot, miközben néhány mellékes jelenet vagy karakter látszólag indokolatlan részletességgel van megjelenítve.

A fenti hibák a szerző részéről, különösen a tapasztalatlanságát is figyelembe véve, érthetők, valószínűleg sokszor elvitte őt a víziója írás közben. Nem is lett volna nagy gond belőle, ha kap egy keménykezű szerkesztőt, aki rendesen ráncba szedi a szöveget. De a Párhuzamos létezés esetében ez bosszantó mértékben elmaradt, és ez sajnos nem egyedi eset a magánkiadásban megjelent könyveknél.

Nem állítom, hogy a hanyag szerkesztés csak a magánkiadás problémája. Hagyományos, és egészen nagy nevű kiadóknál is előfordul ilyen. (Sőt, az elmúlt pár évben én ezen a téren sajnos elég negatív tendenciát látok a magyar krimik piacán, de ez messzire vezető téma.) De ha a szerző a “főnök”, lévén ő fizet a szöveggondozásért, talán könnyebben ráhagy a szerkesztő olyasmit is, amit nem kellene. Illetve itt nem csak mondatok szintjén, hanem szerkezetileg is érdemes lett volna alaposan átdolgozni a szöveget, ami nagy, többkörös munka, és lehetségesnek tartom, hogy egy magánkiadású regénynél ez nem feltétlenül fér bele.

De az olyan zavaró hibákat, mint amikor a narráció jeleneten belül, átmenet nélkül nézőpontot vált, vagy egy chicagói fiatal a 2010-es években Sokol rádiót, meg pörköltet és nokedlit emleget, mindenképpen illett volna észrevenni és javítani. A teljesen felesleges nagybetűs kiemeléseket is jobb lett volna kivenni a szövegből, érdemben nem tesznek hozzá, bár ez utóbbi talán inkább ízlés dolga.

Egyszóval a Párhuzamos létezés bosszantóan hanyag módon lett szerkesztve, pedig egyáltalán nem lenne rossz. Egy kis letisztultság, illetve sokkal alaposabb szöveggondozás nagyon jót tett volna neki, de így sem beszélnék le róla senkit. A sztori a végére egy izgalmas – és amennyire ismerem a fantasyt, egyáltalán nem klisés – világot vázol fel, amiben érezhetően még nagyon sok muníció van. Boltsek Erik az első regénnyel szinte csak felteszi a sakktáblára a figurákat, és a sok nyitott kérdéssel ügyesen csigázza fel az olvasó érdeklődését a folytatás iránt.

Jó hír, hogy a második rész, az Álomkör másik kiadónál érkezik, még ebben az évben. Sőt, a szerző Instagramja szerint lehetséges, hogy az első rész is napvilágot lát majd egy új, javított kiadásban. Én örülnék neki, a történet megérdemelné.