Zajácz D. Zoltán harmadik retro balatoni krimije után azt írtam, hogy szívesen olvasnék tőle valami mást, amivel kilép a megszokott komfortzónájából. A trilógia aztán Gyilkos Balaton címmel kapott még egy előzménykötetet, és végül 2024-ben született meg a Sötétség Malmőben. Amikor meghallottam a hírt, hogy Zajácz D. Zoltán skandináv krimit ír, bár voltak kétségeim, nagyon kíváncsian vártam az eredményt. Egy, a korábbi könyvei stílusától ennyire eltérő műfaj bátor választás volt, amivel a szerző bizonyíthatta volna a sokoldalúságát. De ez sajnos nem sikerült, a Sötétség Malmőben tévút a szó minden értelmében.

Egyrészt semmi köze a skandináv krimi műfajához. Kétségtelenül krimi, és Skandináviában játszódik, de a nordic noir definíciója ennél sokkal összetettebb. Elválaszthatatlan része a komor, feszült atmoszféra, valamint az erős társadalomkritika, ahol a felvetett probléma a cselekmény szerves részét képezi. Ezekből a Sötétség Malmőben gyakorlatilag semmit sem valósít meg.

A sztori elején a szerző ugyan próbálkozik érzékeltetni, hogy ez más akar lenni, mint az eddig tőle megszokott, alapvetően könnyed szórakoztatást nyújtó krimik. Sulykolja, hogy micsoda rossz környéken járunk, sokszor emlegeti a bevándorlókat, és a szereplők sokat káromkodnak. Az egész mégis idegennek, erőltetettnek hat, és csak kulissza marad ahelyett, hogy atmoszférát teremtene. Ezek az elemek aztán viszonylag hamar meg is ritkulnak a szövegben, és onnantól az egész sokkal természetesebbnek, önazonosabbnak érződik. Mert a Sötétség Malmőben végső soron pontosan ugyanolyan, mint Zajácz D. Zoltán összes többi könyve: (túl) sok ember nyomoz egy ügyben, amiben szép fiatal nők az áldozatok, miközben mindenki nagyon jól néz ki, és nagyon szerelmes valakibe.

Ami önmagában nem feltétlenül baj, csak ennek fényében nehezen érthető, hogy mi értelme volt a cselekményt Svédországba helyezni. A helyszínekről semmi olyan nem derül ki a könyvből, amit ne lehetne megtudni a Google Mapsen fél perc alatt, de a körítés többi része is hasonlóan kihagyott ziccer. Az áldozatok ezúttal a gót szubkultúrához tartozó fiatal lányok, és érdekes lett volna ezt mélyebben is megismerni, de a regény semmi újat nem fog mondani annak, aki utazott már pár megállót egy éjszakai négyes-hatoson.

Sajnos a nyomozó karakterek sem igazán működnek. Túl sokan vannak, és a gyorsan pörgő, rövid jelenetekben nincs idő kibontani őket, ezáltal nehéz őket megkedvelni. Néhány szereplőt teljes egészében el lehetett volna hagyni, akkor talán több figyelem jutott volna a fontosabbakra. A leginkább szembeszökő példa erre Greta újságíró barátnője, akinek semmi olyan funkciója nincs a sztoriban, amit ne tudott volna betölteni a főszereplő nyomozónő is (leszámítva egy szerelmi háromszöget, de azért nem lett volna kár). A mellékszereplők is nagyon sokan vannak, ráadásul a legjelentéktelenebbeket is nevesíti a regény, ami – különösen az idegen hangzású nevek miatt – fárasztó lehet az olvasó számára.

Az egyetlen emlékezetesebb karakter a könyv felénél kapcsolódik be a történetbe, és nagyjából ez az a pont, ahol a nyomozás is kezdene érdekessé válni. De minderről sajnos hamar elveszi a fókuszt egy elkapkodott és felesleges szerelmi szál, ahogyan Lendvay Laura szerepeltetése sem tett jót Mats Lindgren alakjának. A korábbi Zajácz-krimikből ismert pszichiáternő megjelenése fanservice szempontból abszolút érthető és helyénvaló. De azzal, hogy végül Laura ötlete kell az ügy megoldásához, Lindgren addig sztárnyomozóként épített karaktere rögtön zárójelbe is kerül.

A regény krimis történetszála viszont alapvetően rendben van. Nem különösebben emlékezetes, de vannak ötletes elemei, amiket szinte kár volt egy ilyen könyvre elvesztegetni. Mert a Sötétség Malmőben igazán nem szól senkinek. Zajácz D. Zoltán rajongóinak valószínűleg hiányozni fog belőle a retro balatoni életérzés és a megszokott karakterek. Skandináv krimiként pedig értelmezhetetlen, teljességgel hiányzik belőle a nordic noir mélysége és atmoszférája.

Szerencsére Zajácz D. Zoltán (vagy a kiadója) is rájött, hogy ez nem volt jó irány. Be kell vallanom, hogy a tavaly megjelent Moszkva, Balatont nem olvastam, de látatlanban is ki merem jelenteni, hogy sem többet, sem kevesebbet nem ad az olvasóknak, mint a szerző első négy könyve. A napokban pedig érkezik a sorozat hatodik része is Ködös Balaton címmel, ami a fülszöveg alapján szintén hasonló lesz a korábbiakhoz, és minden bizonnyal ugyanolyan sikeres is lesz a Zajácz-rajongók körében. És nem tudom azt mondani, hogy nem értem meg őket. Agatha Christie írt kb. ötven tökegyforma krimit, mégis olvasók milliói imádják több, mint száz éve (köztük én is). Abban nem vagyok biztos, hogy ez a modell a mai piacon is sikeres lehet hosszabb távon, de egyelőre működik, a jövőjét pedig úgyis az olvasók fogják eldönteni.