A tavalyi – minden korábbi évnél bőségesebb – magyar krimitermés egyik legjobbja szerintem Cserhalmi Dániel negyedik ÁVH-regénye, a Vadászat volt. Megtisztelő, hogy a Bethlen Téri Színházban tartott könyvbemutatón én kérdezhettem a szerzőt a regény születéséről és a történet személyes vonatkozásairól, de érintettük a műfaj jelenlegi helyzetét is. Az alábbi poszt az ott elhangzott beszélgetés leirata.

Ez a negyedik könyved, és a korábbiaknak azon túl, hogy ÁVH-regény, nehéz volt meghatározni a műfaját. A Vadászat viszont egyértelműen krimi. Hogy jött a gondolat, hogy írj egy klasszikus “ki a gyilkos?” típusú történetet?

Valójában mindig úgy gondoltam ezekre a könyvekre, hogy ÁVH-regény. Nem akartam rájuk címkéket aggatni, hogy krimi vagy thriller vagy politikai regény, hanem megpróbáltam valami olyat, amit más még nem írt. De éreztem a szakma, a kortárs írók részéről, hogy nem igazán tudnak engem hova tenni, mert nem a megszokott krimis sémák szerint írok. Részben ezért született meg a gondolat, hogy írjak egy olyan könyvet, ami ebben a műfajban jobban elhelyezhető.

Másrészt amikor a harmadik regényt írtam, beszéltem N. Nagy Zoltán barátommal, hogy milyen izgalmas lenne egy ÁVH-s, sorozatgyilkosos történet, ilyet még nem írt senki. Ezt a témát viszont egy ilyen, a korábbiaknál sokkal krimiszerűbb regényben kell megírni. Ebből nőtte ki magát az ötlet.

Más volt ezen a könyvön dolgozni, mint a korábbiakon? A krimi műfajának vannak bizonyos keretei, amihez az írónak tartani kell magát. Ez a kötöttség okozott esetleg nehézséget az írás közben?

Őszintén szólva nem. Ez lehet, hogy nagyképűen hangzik, de talán csak nagyobb volt már a rutinom. Nyilván más dolgokra kellett a Vadászat cselekményében odafigyelni, de minden könyvemet ugyanilyen lelkesedéssel és alapossággal írtam.

Visszaolvastam valahol egy blogban, hogy bármennyire is ÁVH-regény, mind a négy könyvem szerkezete egy picit más. Itt oda kellett figyelni arra, hogy ne legyen nyilvánvaló, ki a gyilkos. De azt hiszem ez a történet annyiban is szakít kicsit a hagyományokkal, hogy nem az Agatha Christie-féle sémát követi, mint a legtöbb krimi, hogy nagyon sok gyanúsítottat vonultat fel az első húsz oldalon, és utána közülük lesz valaki a tettes. Tehát igen, bizonyos keretek közé kellett szorítanom magamat, de ez hasonlóan történt, mint az előző regényeknél.

Az, hogy minden könyved ennyire különböző szerkezetű, tudatos döntés a részedről? Vagy kitalálod a sztorit, és az alakítja aztán mindig másmilyenre?

Ez is tudatos döntés. Ha ugyanolyan típusú könyveket gyártasz egymás után, unalmassá, kiszámíthatóvá válhatsz. Agatha Christie bármennyire is tehetséges írónő volt, és nagyon sokat köszönhet neki a műfaj, ha eleget olvastál tőle, azért valamifajta séma lesz a fejedben arról, ahogy a történetei felépülnek. Azzal a hagyománnyal is igyekeztem tudatosan szakítani, hogy megteremtek egy nyomozót, aki a karrierem legfőbb alkotása, és őt viszem végig minden regény cselekményén.

Minden ÁVH-regény más, a szereplők is jelentősen cserélődnek, hogy ne ismerjenek ki az olvasók. Erre törekszem majd a jövőben is, hogy az ÁVH téma maradjon, a korszak maradjon, a krimis-thrilleres vonal maradjon. De a szerkezet, a struktúra, az egy picit mindig térjen el a többitől.

Azok kedvéért, akik még nem olvasták a könyvet, vázolnád a Vadászat alaphelyzetét?

Azt hiszem, a hátsó borító a skandináv krimik világát említi, de találkoztam olyan olvasói véleménnyel, hogy ez nem is az, mert nem Skandináviában játszódik. Én ezzel egyébként nem értek egyet, ennek a műfajnak vannak bizonyos stíluselemei, amiket én igyekeztem beleépíteni a Vadászatba.

A történetről annyi elárulható, hogy 1950-ben, a Rákosi-korszak kellős közepén, megkötözött, bántalmazott, meztelen holttesteket találnak, akikben az a közös, hogy mindannyian az ÁVH kötelékében szolgáltak. Az ügy jellegéből adódóan a rendőrség kezd el nyomozni, de mivel az áldozatok kötődnek az Andrássy út 60-hoz, az ÁVH át akarja venni az ügyet. Ennek utána kellett járnom, hogy az Államvédelmi Hatóság megtehette ezt, hogy – mint az amerikai filmekben az FBI – átveszi az ügyet. De ez egy tényleg létező eljárásrend volt. Tulajdonképpen ez egy kettős nyomozás története, ahol a rendőrség és az ÁVH kart karba öltve próbálja felderíteni, hogy mi is történt ezekkel az áldozatokkal.

A gyilkosságok brutalitásából lehet rá következtetni, hogy az elkövetőben erős indulatok vannak az áldozatok iránt. Akik ÁVH tisztek lévén maguk is bűnösök, ezért az olvasó hajlamos szinte szimpatizálni a gyilkossal. És ez elvezet a történet egyik fontos kérdéséhez, hogy egy bűnöst bűn-e megbüntetni, illetve egy bűn felülírhat-e egy másikat?

Aki olvasta bármelyik könyvemet, az tudja, hogy sokat foglalkoztam ezzel a gondolatkörrel, a karaktereim nem fekete-fehérek. A Csengőfrász főszereplője egy ÁVH nyomozó, akivel nehéz szimpatizálni, hiszen erre a szervezetre az emberek úgy gondolnak, hogy ők a rosszak, tehát a többiek csak jók lehetnek. De az olvasók általában azt mondták, hogy mire eljutottak a könyv végére, egyre jobban sajnálták szegény Szabadost azért, ahogy a munkája megviseli, és egyre kevésbé szimpatizáltak az összeesküvést tervező emberekkel.

Krimikben leginkább az a megszokott, hogy vannak az ártatlan áldozatok, a gyilkos rossz ember, és van a nyomozó, aki az összes hibája ellenére valamifajta jót képvisel. És amikor megoldódik a rejtély, akkor a jó megdicsőül, a rossz pedig megbűnhődik. Ettől mind a három korábbi könyvemben megpróbáltam eltérni, nincsenek abszolút jó vagy rossz karakterek, és ez a Vadászatra különösen igaz.

Én magam is sokat polemizáltam ezen a jó-rossz kérdésen, és azokkal is sokat leveleztünk erről, akikkel megosztottam a kéziratot. Mindannyian egyetértettek benne, hogy erősebbé teszi a könyvet, ha nem csak azt keressük, ki a gyilkos, hanem el lehet azon is gondolkodni, van-e egyfajta erkölcsi igazságosztó szerepe. Tehát lehet-e egy gyilkosság magasabb rendű azáltal, hogy az elkövető rossz embereket öl meg.

Nem mondom, hogy a regény végén a megoldásban biztosan az én személyes álláspontom érvényesül. Születik egy válasz, amivel az olvasók vagy egyetértenek majd, vagy nem. De azt gondolom, hogy a cselekmény ezt a befejezést követelte meg a főszereplő nyomozótól. 

Ha már említetted a főszereplőt, Erdeit, akkor beszéljünk kicsit róla. Ő az a rendőrnyomozó, aki elkezd vizsgálódni a gyilkosságok ügyében, és közben a nyakába kapja az ÁVH-t is.

Azért őt választottam egy ilyen, skandináv stílusú krimibe, mert bár száz százalékban magyar, megvannak a maga démonai. Az ő traumája a zsidó származása, ami miatt korábban eltávolították a rendőrségtől, a feleségét pedig náci katonák lőtték le. Nem alkoholista, az borzasztó klisé lenne, de esténként azért szeret meginni egy sört. Az ő karaktere, ahogy nagyon sok más regénybeli szereplő, valamennyire belőlem nőtt ki. Én is szeretek meginni egy sört esténként, és a családunknak valóban zsidó gyökerei vannak.

A gyilkosságok kapcsán Erdei érzi, hogy egy ilyen politikai ügybe nem jó belemászni, nem jó keresztezni az ÁVH útját. Ő csak egy hétköznapi ember, nincsenek szuperképességei, különleges szürke agysejtjei, vagy más extra nyomozói kvalitásai. Csak egy rendőr, aki vergődik az 50-es években. Aztán a végére jut, ahova jut.

Az ő ellenpontja Bohák, az ÁVH tiszt, akit Erdei nyakába varrnak, hogy vegyen részt a nyomozásban. Az elején nem is kedvelik egymást, de később azért változik a kapcsolatuk. És Bohák is egy összetett karakter, nem merül ki abban, hogy gonosz ÁVH-s. Én például egészen megkedveltem őt a regény végére.

Az ÁVH-s tiszteket ugyan nyomozóknak hívták, de ők nem voltak képzett rendőrök, nem voltak tisztában a valódi nyomozati munkával. Megkapták, hogy pl. itt van ez az ellenállási csoport, őket kell majd lecsukni. És akkor megtalálták azokat a bizonyítékokat, vallomásokat – nyilván kiverték az emberekből – amivel igazolták a saját koncepciójukat. Nem tudtak bűnt felderíteni, hiszen nem volt bűn, ők találták ki.

A történet elején Bohákot kirendelik, hogy legyen az ÁVH szeme és füle az ügyben, járjon szorosan Erdei nyomában, és ahol lehet, ott érvényesüljön. De nagyon hamar belátja, hogy ő nem rendőrnyomozó, nem tud megoldani egy gyilkossági ügyet. Ez az, ami a kapcsolatukat jelentősen átalakítja a regény második felére, mert belátják, hogy egymásra vannak utalva. Erdei az, aki ért a nyomozáshoz, Bohák előtt pedig egészen más kapuk nyílnak meg. Ez az, ami összecsiszolja kettejük kapcsolatát.

A mellékszereplők közül beszéljünk még Péter Gáborról. Őt senkinek nem kell bemutatni, mindenki tudja, hogy ki volt az ÁVH főparancsnoka. Te viszont belülről is megmutatod őt a regényben, ami egy ilyen hírhedt történelmi személy esetében szokatlan nézőpont. Hogyan nyúltál az ő alakjához? Egyáltalán mennyit lehet tudni a személyiségéről a történelmi tényeken kívül?

Péter Gáborral kapcsolatban sok a legenda, és sok minden van, amit nem tudunk pontosan róla. Müller Rolf írt róla egy nagyon jó életrajzi könyvet. Abban a kötetben szerepel, hogy aki Péter Gábort szeretné megismerni, azért van nagyon nehéz helyzetben, mert tudni kell, hogy a forrás, amit írtak róla, az milyen körülmények között keletkezett. Az 50-es évek elején kiváló nyomozóként említik, volt körülötte egyfajta pátosz. 1953-ban lecsukták, akkor ugye hirtelen megváltozott a megítélése. Aztán a halála előtt egyetlen egy interjút adott, de a börtönben nagyon sokat írt. Ezekből lehet összemazsolázni, hogy milyen ember volt. És hát a történelemtudománynak azért vannak határai. Azt mondják, hogy csillogott a szeme, amikor Szálasit felakasztották. Ez vagy igaz, vagy nem, attól függ, ki írta le.

Amit én a kutatásaimból leszűrtem Péter Gáborról, az leginkább az, hogy tisztában volt a rendszer működésével, vagyis azzal, hogy valószínűleg ő is lecserélhető. Tehát bármilyen hülye ötlete van Rákosi Mátyásnak, ki kell szolgálni a megfelelő parancsokat. Bár szerintem, amikor megállt előtte a kocsi, hogy le van tartóztatva, mégis meglepődött. Én azt gondolom, hitt abban, hogy amíg nagyon-nagyon alaposan végzi a munkáját, addig nem érheti baj.

Ezt megpróbáltam átadni a Vadászatban is. Keménykezű vezetőként hajtja az ügyet, szeretné, ha megtalálnák a gyilkost, és az ÁVH profitálna belőle. Hiszen mindegy, hogy ki követte el a gyilkosságokat, ha ő szolgáltatja be Rákosinak, akkor az neki személy szerint jó. A regény elején ezért is próbálja kiszorítani a rendőrséget a nyomozásból, mert végső soron mindenki a Kedves Vezető kegyeiért küzdött.

A Vadászat amellett, hogy krimi,  történelmi regény is, ami sok kutatómunkát igényel. Ráadásul az ÁVH vagy a rendőrség működésén kívül olyan hétköznapi dolgokat is bemutatsz a történetben, mint pl. a házmesteri munka, vagy a korabeli prostitúció. Milyen kutatási módszereket alkalmaztál?

Szerencsére az internet bugyrai nagyon mélyek. Mondjuk pont a korabeli prostitúcióról van egy nagyon jó tanulmánykötet is. A többi témában pedig bőven lehet informálódni a Fortepan képgyűjteményétől kezdve sok érdekes honlapig. Rengeteg apróság meglepően egyszerűen kikereshető akár Google-lal, bármennyire is nem mindig megbízható. Mostanra szerencsére sok történész kapcsolatom is van, akik tudnak segíteni. A rendőrséggel is egyszerű dolgom volt, sokat beszéltem a Közszolgálati Egyetemen Sallai János ezredessel, akinek a rendőrség története a szakterülete.

Említetted, hogy kapcsolatban állsz történészekkel, és ha jól tudom, köztük is vannak előolvasóid. Ők csak a kész szöveget kapják meg, vagy meg szoktad futtatni náluk az ötleteidet még az írás előtt, hogy szerintük működőképes-e?

Nekik el szoktam mondani előre, hogy mi a koncepció, és akkor még az elején jelezhetik, ha az egy marhaság.

Előfordult, hogy azt mondták, ebből vegyél vissza?

Nem, és ennek örülök, mert ezek szerint nem szakadtam el annyira a realitástól. Később már csak a kész szöveget kapják meg. Korábban próbálkoztam, hogy a kézirat egy részét elküldtem nekik, de mire idejük lett volna elolvasni, kész lett a könyv.

Egyszerűbb lenne egyébként, ha írás közben is véleményeznék. Pont a Vadászatnál futottam bele, hogy Müller Rolf utólag talált egy problémát az idővonallal. Van egy múltbéli eset a regényben, két fiatal egyetemistát letartóztatnak, és bántalmaznak az ÁVH pincéjében. (Ez a pince is egy toposz egyébként, ott nem verték, csak fogva tartották az embereket. A kihallgatások fent történtek.) Rolf mondta, hogy ha a cselekmény 1950 nyarának végén történik, akkor ennek a jelenetnek az időpontja nem illeszkedett volna a teljes cselekmény idővonalába az ÁVH átszervezése miatt. Szóval vagy áthelyezzük az egész regényt 1951-be, vagy azt a bizonyos letartóztatást tesszük néhány évvel korábbra, amikor még az úgynevezett Katonapolitikai Osztály működött, de nagyon hasonló volt a későbbi Államvédelmi Hatósághoz. Ez utóbbi volt az egyszerűbb megoldás, így végül csak azt az egy fejezetet kellett átírni.

Mesélj a könyv címéről! A Vadászat egy Hobo Blues Band album, aminek az egyik dalából szerepel egy idézet a könyv elején. De a cím a sztori több rétegére is utal.

Az olyan sablonos címeket, hogy pl. Gyilkosság a Bethlen Téri Színházban, nem szeretem, egy ilyen engem kivet az olvasásból. A többi könyvem címe is próbál elmondani valamit a szavak jelentésén túl. Amikor kitaláltam, hogy valaki ÁVH-s tiszteket gyilkol, már akkor eszembe jutott a Vadászat. Ami velem ritka, mert címet nem tudok kitalálni.

Ez a szó itt egyrészt utal arra, hogy valaki vadászik a nyomozókra. A másik, ami emellett szólt, az az elköteleződésem a Hobo Blues Band munkássága iránt, akiknek a Vadászat című albuma negyven év után is meghatározó. Ha valaki nem ismerné, ott a vadászat mint életforma a koncepció, ezen keresztül mutatja be a társadalom különböző rétegeit, nagyurakat, szolgákat, hajtókat, és lenyomatot képez az akkori, de a mai Magyarországról is. De tulajdonképpen ez erre a történetre is igaz. Bár ezt nyilván Kádár járatta a csúcsra, de a magas rangú vezető elvtársak az 50-es években is szerettek vadászni, és megvoltak a kisemberek, akik kiszolgálták a rendszert. Tehát a cím ezen a szinten is értelmezhető.

És van egy harmadik szint, ahova kifut a cselekmény, ami viszont spoiler lenne. Sőt, egy másik korszakhoz is kapcsolódik, ami szintén megjelenik a regényben, és a vadászat ott is sok mindent jelenthet. De ehhez el kell olvasni a könyvet.

Még a Vadászat írása közben említetted, hogy ez lesz az eddigi legszemélyesebb regényed. Mik azok a dolgok, amiket a saját életedből emeltél be a könyvbe?

Már említettem, hogy a családunknak zsidó gyökerei vannak, és ez fontos kérdés a regényben, nem csak Erdei szempontjából. Aki annyiban hasonlít rám, hogy tulajdonképpen én is hitetlen zsidó vagyok. A családunk származása meghatározó a múltunk, a történetünk szempontjából, de a szüleim, nagyszüleim közül senki sem volt vallásos, nem tartottuk a zsidó hagyományokat. Nagymamám szeretett sóletet főzni, de ennyiben nagyjából kimerült a dolog. Erdei is kicsit ilyen, bár ő a világháború alatt átélt üldöztetés miatt szakított a vallásos zsidósággal.

Másrészről, az öcsém például egy idő után elkezdte mélyebben felfedezni a gyökereit. Róla mintáztam Erdei fiát, aki jóval aktívabban ápolja ezeket a hagyományokat. A könyvet pedig nagyszüleim emlékének ajánlottam, valószínűleg a fentiekből már kiderült, hogy miért. A nagyapám, aki munkaszolgálatos volt Fertőrákoson, szintén megjelenik a regényben, bár nem a fő cselekményszálban.

Amúgy mindig is szerettem a rokonaimat, barátaimat a jó kontextusában beleírni a könyveimbe. Van egy barátom, aki a vendéglátóiparban dolgozik, ő például tökéletes volt pincérnek, még a nevét is megtartottam. És nem utolsósorban van benne egy kutya, aki teljesen véletlenül eléggé hasonlít az enyémre. Szedernek hívják, a regényben ugyan más nevet adtam neki, de nem hiszem, hogy kikérné magának.

Van a könyvben egy cameo. Egy ismert magyar krimiíró egyik szereplője felbukkan a történet egy pontján. Miért került ő bele a sztoriba?

Nem titok, hogy Kondor Vilmos legfontosabb karaktere bele van szőve a regénybe, és ennek oka van. Nem tudom, hogy száz olvasóból mennyien fogják ezt kiszúrni. És hogy eljut-e Kondor Vilmoshoz. De mindegy is, ha nekem ez fontos volt.

Miért volt fontos?

Azt gondolom, hogy a Bűnös Budapest-ciklus, a Budapest noir és a hozzá kapcsolódó regények nagyon sokat tettek azért, hogy Magyarországon feltámadjon, és legyen krimi. És mind a mai napig úgy érzem, hogy nekem az az öt könyv tetszik. Bármennyire is sok volt benne a városnézés, és kevés a krimi, de fontos, hogy vannak, és Kondor munkássága is fontos. De aztán, ahogy egyre többet írt, egyre gyakrabban éreztem azt, hogy már csak úgy sétálgatunk egy bizonyos történelmi korszakban a panelek között, de nem nagyon jutunk előbbre.

Úgyhogy én, önérzetes kis latorként írtam neki egy levelet. Nagyon asszertíven, szépen becsomagolva, próbáltam úgy megfogalmazni egy kritikát, hogy elvegyem az élét. Hát nem örült neki. Később hallottam, hogy egyébként sem szereti a kritikát magáról. Erre a levélre írta, hogy ha már ennyire kritizálom, írjak jobbat, mint ő. Én pedig komolyan vettem, és azóta túl vagyok négy regényen.

Eltelt tíz év, és Kondor Vilmosról azóta is ugyanazt gondolom. Az a pár regénye nagyon fontos, de a szakmát tekintve kontraproduktívnak látom őt. Bár nem tudom, mit gondol pontosan, de talán úgy érzi, hogy ő maga a magyar krimi, ezért nem nagyon segíti a szakmát, nem igazán áll szóba a kortársakkal. Szerintem ez így nem jó, mi más írókkal rendszeresen szoktunk beszélgetni, és tök jó lenne, ha ebben ő is részt venne.

Négy könyv után akár újra írhatnék is neki, de úgy döntöttem, egy ilyen írói megoldással próbálom kifejezni a véleményemet. Tehát egy mondat erejéig bekerült a könyvbe Gordon Zsigmond. Odamegy Erdeihez érdeklődni, hogy mi történik, aki pedig megmondja neki, hogy nem csak Gordon tud itt bűnügyeket megoldani. Azt gondolom, ezzel dobtam egyfajta irodalmi kesztyűt. Nem hiszem, hogy bárhol is eljut hozzá, de hátha. Aztán ha nem jelentkezek hosszabb ideig, akkor lehet, hogy megtalált Kondor Vilmos, és elvitt a nagy fekete autójával.

Mielőtt belevágtál az írásba, volt valami ilyen irányú előképzettséged vagy irodalmi kötődésed? Tanultál valaha írni? Egyáltalán tanulható az írás szerinted?

Nem, és szerintem ez nem is tanulható. Bárki le tud írni pár száz oldalt, a kérdés, hogy a végtermék tetszik-e elég embernek, és ez inkább a tehetségen múlik. Illetve azt gondolom, hogy írni úgy lehet a leginkább megtanulni, ha az ember olvas. Én évente úgy ötven könyvet szoktam elolvasni, ami nem sok, de a magyar átlaghoz képest az. És ha valaki elég sokat olvas a műfajból, akkor szerintem érezni fogja, hogyan épül fel egy krimi.

Én nem tudnék írást tanítani. El tudom mondani, hogyan csinálom, de nem mondom, hogy az jó. És nem állítom, hogy csoda tehetség lennék. Ki tudok találni történeteket, azokat el tudom juttatni A pontból B pontba, és úgy tűnik, van egy olvasói réteg, akiknek ez tetszik. És szeretném azt hinni, hogy ez így jó.

Kicsit elkanyarodva a könyvtől: 2023 októberében beszélgettünk itt utoljára, akkor hármasban N. Nagy Zoltánnal, és a magyar krimi helyzete volt a téma. Az azóta eltelt időben történt-e szerinted ezzel kapcsolatban említésre méltó dolog?

Itt újra az olvasáshoz tudok visszakanyarodni. Amióta legutóbb találkoztunk, én elég sok krimit olvastam végig a kortársak közül. Olyanokat is, akik egyébként kívül esnek a buborékomon. Ezek nem is tetszettek annyira, de hiszek abban, hogy akkor tudsz véleményt formálni valamiről, ha eleget ismersz belőle. Lehet, hogy nem tudsz rántottát sütni, de ha már elég rántottát ettél, meg tudod mondani, melyik a jó.

És egyrészt azt szűrtem le, de ez csak az én szubjektív véleményem, hogy sok olyan szerzőre is ráaggatják a krimi címkét, akire nem kéne. Van egy ismerősöm, aki erre az ál-krimi szót használja. A másik, amit látok, hogy a szerzők a kiadói nyomás miatt rá vannak kényszerítve, hogy évente kötelezően hozzanak egy új regényt. Ez vezethet kapkodáshoz, ami nem a minőségi írás felé hat.

Örülök, ha a Vadászattal jobban része leszek majd a magyar krimis klubnak, mint eddig. De ezentúl is szeretnék inkább lassan, kiérlelten foglalkozni egy-egy könyvvel, nem pedig futószalagon gyártani az ÁVH-regényeket.

Akkor most picit rosszul érzem magam, mert ez lett volna a következő kérdésem: hogyan tovább, dolgozol már a következő könyveden?

2025-ben nem tervezek kiadni könyvet, ahhoz már most írnom kéne. Sőt, lehetőleg októberben el kellett volna kezdeni, pedig fontos, hogy az ember kicsit kiszellőztesse a fejét, olvasson, vagy egyszerűen csak ne írjon egy darabig.

Annyiban azért haladok előre, hogy bejárok a levéltárba egy bizonyos témát feldolgozni. A tervezett regény Szeged mellett, egy Zákányszék nevű faluban fog játszódni, amit az ‘50-es években Lengyelkápolnának hívtak. Itt történtek bizonyos események, amiből aztán az ÁVH kreált egy koncepciós ügyet. Ezt szeretném én fikcionalizálni, és a terv szerint 2026-ban lehet belőle könyv. Jelenleg Vörös báró munkacímen él a fejemben, de ez addig még változhat. 

(Fotó: Kovács Milán / Deszkavízió)