A Végzetes Kékszalag címe kissé félrevezető: mindössze a regény első néhány oldala játszódik a híres vitorlásversenyen, és annak hangulatáról, kulisszatitkairól nem sok derül ki. Ettől függetlenül a Balatoni krimik sorozat negyedik része valószínűleg nem fog csalódást okozni Szlavicsek Judit rajongóinak, a tó körüli helyszínek és a hangulat ugyanaz, amit a szerzőtől megszokhattunk, illetve visszatér Kardos Júlia is.

Kardos a sokszor arroganciába hajló hideg profizmusa miatt nem a klasszikus értelemben vett szerethető főhős, mégis izgalmas követni az élete alakulását. Szlavicsek Judit nyomozója már az előző részben kilépett az alkoholista detektív kliséjéből, és egyértelműen jót tett a karakternek, hogy nem ugyanazokat a köröket futja. A Halál Tihanyban végén nyitva hagyott magánéleti kérdést a Végzetes Kékszalag a leginkább karakterhű módon fűzi tovább, és a mostani végkifejlet is sikeresen csigázza fel az olvasó érdeklődését a folytatást illetően. Hasonlóan hiteles az is, ahogyan Júlia lavírozni próbál a munkája és a magánélete között: a regény élethűen mutatja meg, hogy milyen hatással lehet egy család vagy pár életére egy intenzív nyomozás, különösen, ha a rendőrséget az idő is sürgeti.

A történet középpontjában ugyanis egy krimiírónő eltűnése áll, ez pedig egy krimiben önmagában is izgalmas. Akkor pedig különösen az, ha a könyvet a műfaj napjainkban legnépszerűbb és legsikeresebb hazai képviselője írta, aki a Végzetes Kékszalag központi alakjához érezhetően merített is saját magából. És beszédes, hogy még ő sem fest felhőtlen képet a hazai krimiírók helyzetéről és elismertségéről, bár természetesen azt, hogy Hartig Ernában pontosan mennyi van Szlavicsek Juditból, alighanem egyedül ő maga tudja.

Az biztos, hogy Hartig érdekes karakter, amire szükség is volt, mert a cselekményt nagyrészt neki kellett elvinnie a hátán. Ez nagyjából sikerült is, bár az izgalom mértéke jócskán elmarad az előzménytől. A Halál Tihanyban első néhány fejezetében kaptunk két gyilkosságot és három eltűnést, ehhez képest itt több száz oldalig egyetlen eltűnt személy miatt izgulhatunk. Az ügy, és a nyomozás közben kirajzolódó emberi kapcsolatok ettől még érdekesek, de feszesebb történetvezetéssel az egész jobban működött volna. Különösen a párbeszédek érződnek sokszor túlírtnak, illetve Hartig Erna múltba visszatekintő fejezeteit is el lehetett volna hagyni, mert sem a karakterhez, sem a cselekményhez nem tettek érdemben hozzá.

A regény utolsó harmadára viszont beindul a sztori, és a háttérben kirajzolódó szálak olyan ügyeket érintenek, ami mindenképp szót érdemel. A krimi ideális műfaj arra, hogy irodalmi témává tegyen társadalmi-közéleti kérdéseket, és Szlavicsek Judit az emberi kapcsolatok boncolgatása mellett erre is mindig hangsúlyt fektetett. A Végzetes Kékszalagban is a cselekmény szerves része több olyan ügy, ami puszta fikcióként is krimibe illő lenne, sajnos mégis a mindennapjaink részét képezi. És ez az, ami miatt a leginkább elolvasásra ajánlom a Végzetes Kékszalagot: igaz, kevésbé pörgős és csavaros, mint a Halál Tihanyban, de olyan témákat érint, amiről nem lehet eleget beszélni.